Régi kérdés, hogy mennyiben befolyásolja a korrupció a gazdasági növekedést. Azt senki nem vitatja, hogy a korrupció hátráltatja a fejlődést, azt azonban egyre többen kérdőjelezik meg, hogy meghatározó jelentősége lenne akár az életszínvonalra, akár az egy főre eső nemzeti jövedelem (GDP) alakulására nézve. Őket cáfolja most a Harvard egyetem jogászprofesszora.

Érdekes vita bontakozott ki az elmúlt hónapokban az amerikai tudományos szférában a korrupció jelentőségéről. Chris Blattman, a Columbia egyetem politikatudományi intézetének munkatársa azt állítja, hogy a korrupció elleni küzdelem ugyan fontos, de egyáltalán nem hat olyan jelentős mértékben az életszínvonalra és a GDP-növekedésre, mint például a politikai stabilitás vagy a tulajdonhoz való alapvető jogok érvényesülése.

Michael W. Dowdle, a Cornell Law School munkatársa egyenesen morális problémákat említ: a nyugati kutatók hibát követnek el, amikor a korrupciót jelölik meg a szegényebb államok lassabb fejlődésének okaként, és nem vesznek tudomást a vagyoni és életszínvonalbeli különbségek alpvető igazságtalanságairól. Jason Hinckel, a London School of Economics tanáránának kritikája összetettebb ennél, azonban az ő elemzése is azt bizonyítja, hogy a növekedést elsősorban nem a fejlődő országokban elharapózó lokális korrupció, hanem a „globális kormányzati rendszer”, az adóparadicsomok, valamint a New York-i és londoni központú bankrendszer problémái hátráltatják.

Matthew Stephenson, a Harvard egyetem jogászprofesszora a kritikákra válaszul számos kutatásra hivatkozó blogposztjában cáfolta fenti állításokat. Kiemelte, hogy a rendelkezésünkre álló legújabb tanulmányok megbízhatóan ki tudták mutatni a korrupció szintjének emelkedése és a gazdasági növekedés lassulása közötti összefüggést. Ő is elismerte ugyanakkor, hogy a percepción, tehát a válaszadók megérzésén alapuló kutatások (tehát például a Transparency International gyakran idézett CPI-indexe) módszertani korlátaik miatt nem alkalmasak ennek igazolására.

Különösen súlyosan jelentkeznek a korrupció negatív hatásai azokban a szektorokban, amelyeket hagyományosan a gazdasági növekedés motorjának tekinthetünk – ilyen például a befektetési ágazat. Itt a témával foglalkozó kutatók azt igazolták, hogy minél elterjedtebbek a visszaélések, annál meredekebben csökken a befektetési ráta: vagyis a korrupt államokat a befektetők is messziről kerülik.

Kevésbé tűnik evidensnek, de a politikai korrupció az oktatási eredményet is negatívan befolyásolja, ezen keresztül pedig a gazdaság fejlődésére is káros hatást fejt ki. Ezt nem csak az Egyesült Államokban, de brazil, ugandai, indonéz vagy több fejlődő országot is felölelő kutatások bizonyítják. A Stephenson által sorolt kutatások azt mutatják, hogy a korrupció olyan, az életszínvonal szempontjából meghatározó területeken is meghatározó szerepet  játszik, mint az egészségügyi rendszer működése, valamint az infrastrukturális beruházások hatékonysága. Ráadásul, a korrupció veszélyezteti a tulajdonhoz való alapvető jogokat is.

Ezzel vissza is érkeztünk a vita kiindulópontjához. A korrupció és a többi társadalmi jelenség kapcsolatát ugyanis nagyon nehéz egyirányú folyamatként értelmezni. Mi evidenciaként tekintünk arra, hogy a demokratikus állami berendezkedés, a sajtószabadság és az átláthatóság csökkenthetik a visszaéléseket. Ez pedig – a fentebb hozott példák alapján – a gazdasági fejlődést is pozitívan befolyásolhatja. Így az a kritika, miszerint a korrupció elleni küzdelem helyett célravezető más területekre koncentrálni, biztosan nem állja meg a helyét.

Összesen több mint 2,8 milliárd forint állami kampánytámogatást kaptak a valódi népszerűséggel nem rendelkező úgynevezett bizniszpártok az új kampányfinanszírozási törvénynek köszönhetően. A Transparency International, a K-Monitor és az Átlátszó.hu által indított kampánymonitor azonban összesen alig több mint 300 millió forintnyi költést mutatott ki részükről a kampány során. Valódi ellenőrzés híján félő tehát, hogy több mint 2,5 milliárd forintnyi közpénznek búcsút inthetünk.

Tizennyolc párt tudott országos listát állítani a 2014-es parlamenti választáson. Közülük a sajtóban összefoglaló néven csak „kamu- vagy bizniszpártként” emlegetett, valódi társadalmi támogatottsággal nem rendelkező politikai alakulatok összesen nem értek el 4%-ot a listás szavazatok tekintetében, viszont 2,8 milliárdnyi adóforintokból fizetett támogatást felvehettek a kampányra. A nevében az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló törvény nem rendelkezik arról, mit kell tenniük a kampány során el nem költött, tehát náluk maradó támogatással. Márpedig nem kevés pénz maradhatott meg: a Képmutatás.hu becslése szerint az összes támogatás alig több mint 10 százalékát költötték el ezek a pártok, és egyedül az FKGP-ről sejthető, hogy teljes összeget arra fordította, amire a törvény szerint kizárólagosan lehet: a kampányra.

(Forrás: Transparency International Magyarország)

Önmagában már az kérdés, hogy a százmilliós nagyságrendű állami támogatáshoz mely pártok jutottak hozzá törvényes, és melyek törvénytelen eszközökkel. Mint ismeretes, a választási kampányban egy korábbi aktivista közlése nyomán felmerült a gyanú, hogy egyes kispártok egymásról másolhatták az induláshoz – és a kampánytámogatás felvételéhez – szükséges ajánlásokat. Az esetleges visszaéléseket a Nemzeti Választási Bizottság nem vizsgálta, mondván, hogy az nem tartozik feladat- és hatáskörébe, az Adatvédelmi Hatóság szerint pedig túl sok munka lett volna ellenőrizni, hogy szerepel-e egy választó neve olyan párt ajánlóívén, amit ő nem támogatott.

Nemcsak tisztességtelen eszközökkel juthattak tehát bizonyos pártok kampánypénzekhez, de ha a Transparency International becslései megállják a helyüket, rengeteg pénz is maradhatott náluk (összességében még a jelzett 2,5 milliárdnál is több, hiszen a TI a Sportos és Egészséges Magyarországért Párt, az Összefogás Párt és a Szepessy Zsolt-féle Együtt 2014 Párt költéseit nem is vizsgálta). Éppen ezért lenne égető szükség annak kivizsgálására, hogy a kapott közpénzt nem használták-e magáncélra a kampány során vagy azt követően. Sajnos erre azonban kevés az esély. A pártok gazdálkodását is felügyelő Állami Számvevőszék ugyanis „hivatalból” csak a parlamenti mandátumot szerző pártok költéseit vizsgálja, a kiesők esetében ezt kérvényezni kell. Ilyen kérvényt azonban csak más jelölőszervezet adhat be, ráadásul a kérvényhez bizonyítékot is kell csatolni.

Meglehetősen kicsi a valószínűsége, hogy egy párt feljelentsen egy másikat. A kispártoknak ez nem érdekük, hiszen amennyiben az egyiknél szabálytalanságot találnak, nagyobb eséllyel bukhat a másik is. A nagyobb pártok esetében pedig az lehet hátráltató tényező, ha például ők segítettek az ajánlások összegyűjtésében némi anyagi haszon reményében. Ez persze nehezen bizonyítható, de nem is zárható ki teljes bizonyossággal. De ha egy nagyobb párt tisztességesen járt el, és érdekli is a közpénzek sorsa, akkor sem biztos, hogy van érdemi bizonyítéka, amely alapján vizsgálatot kezdeményezhet az ÁSZ-nál. Ráadásul az Állami Számvevőszék vizsgálati lehetőségei is korlátozottak, mivel ÁSZ kizárólag a pártok beszámolójában szereplő adatokat veti össze a kampányszámlákkal. Nem véletlen, hogy az ÁSZ a rendszerváltás óta még soha nem volt képes feltárni a valós kampányköltéseket.

A fentiek alapján félő, hogy a bizniszpártok állami támogatásból szerzett, de a kampányban el nem költött pénzeinek valódi sorsát sosem ismerjük meg. Sejtéseink ugyanakkor lehetnek: a jelenlegi törvényi szabályozás minden lehetőset megad arra, hogy a kampánytámogatásként kifizetett közpénz magánvagyonná alakuljon.

A jövőben szankcionálhatják az elrontott, vagy hibásan leadott képviselői vagyonnyilatkozatokat, akár anyagi felelősségük is lehet ebben az érintetteknek - nyilatkozta Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteken a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. A K-Monitor szerint a szankcionálás helyes irány lenne, de nem elegendő a képviselők vagyonosodásának alapos vizsgálatához. Ezért levelet írtunk Gulyás Gergelynek, amelyben felhívtuk a figyelmet számos más problémára is, amelyet érdemes lenne figyelembe venni.

A meglehetősen rövid kampányidőszakban öt országgyűlési képviselőről derült ki, hogy hibásan, nem a valóságnak megfelelő módon töltötték ki vagyonnyilatkozatukat. A fideszes Rogán Antal frakcióvezető, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Szatmáry Kristóf és Potápi Árpád különösebb következmény nélkül javíthatták az adatokat, míg Simon Gábor volt MSZP-elnökhelyettes jelenleg előzetes letartóztatásban van – a vád szerint adócsalás, magán- és közokirat-hamisítás miatt. Legújabban pedig Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkárról látott napvilágot a hír, hogy legalábbis nincsen tisztában azzal, mennyit keres.

A K-Monitor korábban rendszeresen írt arról, hogy a jelenlegi vagyonnyilatkozati rendszer nem képes ellátni feladatát, a Transparency International, az Átlátszó és a K-Monitor közös hatpontos minimumprogramjának is része a rendszer átalakítása. Most pedig levelet írtunk Gulyás Gergelynek, amelyben felhívjuk a figyelmet arra, hogy a hibás kitöltés szankcionálása önmagában nem oldja meg a vagyonnyilatkozatok ellenőrzésének és átláthatóságának problémáit.

Azt gondoljuk, hogy a hibás vagy nem megfelelően kitöltött vagyonnyilatkozatok ellenőrzése egy jól működő rendszerben az adóhatóság, és nem a mandátumvizsgáló bizottság feladata lenne, hiszen utóbbinak nincsen megfelelő kapacitása, eszköze a vagyongyarapodás vizsgálatára. A nem tiszta forrásból származó jövedelmek kiszűrése kizárólag akkor lehet hatékony, ha az adóhatóság összeveti a vagyonnyilatkozatot a nyilatkozók adóbevallásával, szükség esetén pedig vagyonosodási vizsgálattal tárja fel az eltérések, a megmagyarázatlan gazdagodás forrásait.

Emiatt volna elengedhetetlen a képviselőkkel egy háztartásban élő családtagok vagyonnyilatkozatainak nyilvánosságra hozása. Ezzel meg lehetne előzni, hogy a nem tiszta forrásból származó jövedelmeket a családtagok – nem nyilvános – vagyonnyilatkozataiban rejtsék el. A jelenlegi szabályozás abszurd abban a tekintetben, hogy a hozzátartozók vagyonnyilatkozatait csak az Országgyűlés mentelmi bizottsága vizsgálhatja, ráadásul nem hivatalból, hanem egy konkrét tényállításra hivatkozó bejelentést követően. Az ilyen bejelentésekhez szükséges információk megszerzését ugyanis éppen a vagyonnyilatkozatok titkossága hátráltatja.

A K-Monitor megítélése szerint az elavult, kézzel kitöltendő vagyonnyilatkozati rendszer helyett elektronikusan kitöltendő és elektronikusan olvasható, kereshető, összehasonlítható rendszerre van szükség. A követhetőség érdekében pedig célszerű lenne, hogy az elektronikus vagyonbevallások ne csak a vagyonnyilatkozat tételére kötelezettek munkáltatójának honlapján, hanem egy egységes, elektronikus, állami adatbázisban is hozzáférhetőek legyenek. 

Mindemellett a kötelezettség kiterjesztésére is szükség lenne: a nagy összegű, közpénzt érintő döntésekben részt vevő személyekre akkor is ki kellene terjeszteni a nyilvános vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget, ha rájuk e szabályok egyébként nem vonatkoznának.

Ezekben a kérdésekben a leendő új szabályozás sokat meríthet a legjobb nemzetközi gyakorlatokból.

Társadalmi és politikai konszenzus látszódik abban, hogy a jelenleg hatályos, vagyonnyilatkozatokról szóló szabályozás elavult, és sürgős reformra szorul: az elmúlt hónapok botrányai is ezt bizonyították. Egy, az átláthatóság szempontjait figyelembe vevő törvény megalkotásának akadálya kizárólag a politikai akarat hiánya lehet.

A forgóajtó-jelenség (revolving door) azt a világszerte elterjedt folyamatot írja le, amikor a többnyire vezető beosztásban dolgozó munkatársak az állami és az ahhoz kapcsolódó magánszektor között váltanak munkahelyet. A jelenség korrupciós kockázatai régóta ismertek, Magyarországon mégsem létezik olyan szabályozás, amely érdemben csökkenthetné ennek veszélyeit.

Martonyi János volt külügyminiszter a MOL igazgatótanácsában folytathatja – adta hírül nemrég a sajtó. A MOL vezetésében nem ő lenne az első korábbi politikus: Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter 2010 áprilisától a cég igazgatótanácsának tagja, Chikán Attila korábbi gazdasági miniszter a felügyelőbizottságban kapott helyet, Medgyessy Péter volt kormányfő pedig a MOL egy leányvállalatának (TVK) igazgatóságát erősíti. Hozzájuk csatlakozhat most Martonyi János.

Hogy mi lehet ezzel a probléma? A Transparency International 2012-es, a témával foglalkozó tanulmánya szerint a kockázatot főként az jelenti ilyen esetben, ha a korábbi tisztségviselő illetéktelen befolyásolást kísérel meg: például korábbi kollégáira kíván hatni annak érdekében, hogy a vállalat számára kedvező döntéseket hozzanak. Egy volt miniszter befolyása ráadásul különösen erős maradhat abban az esetben, ha nem cserélődött le a kormány a választáson. Szintén problémát jelenthet, ha a korábbi köztisztviselő olyan információkhoz juttatja új munkáltatóját, amelyek kiadása sértené a verseny tisztaságát. A bennfentes információkkal vagy minősített adatokkal való visszaélés persze büntetőjogi kategória, azonban kifejezetten nehéz bizonyítani, milyen információkat osztott meg egy korábbi állami tisztviselő új munkáltatóival.

Természetesen nem minden esetben hordoz korrupciós kockázatot az állami és magánszféra közti átjárás, sőt: a TI szerint kifejezetten előnyös is lehet, ha a magánszféra tapasztalatait felhasználva az állami szektor munkavállalója új megközelítést hoz a közigazgatásba. A magánvállalatok pedig az állami döntéshozatal ismerete és a releváns jogi tapasztalatok miatt profitálhatnak az állami szférából érkezett munkavállalók alkalmazásával. Ez azonban csak abban ez esetben állja meg a helyét, ha sem az állami szereplőnek, sem a magánvállalatoknak nem áll szándékában tisztességtelen haszonszerzés.

Nemcsak az állami szférából a magánszektorba való átjárás jelenthet azonban korrupciós kockázatot, hanem a fordított irányú mozgás is – különösen akkor, ha azonos szektorról van szó. Jó példa erre Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezése. Pintér korábban a Civil Biztonsági Szolgálat (CBSZ) nevű cégnek volt társtulajdonosa, és bár tulajdonrészét még kinevezése előtt, 2010 márciusában eladta, aligha tekinthető véletlennek, hogy a CBSZ 2010 után sorra kapta a személy- és vagyonőri tevékenységre kötött szerződéseket állami vállalatoktól.

Hogy Magyarországon mennyire általános a hasonló jellegű munkahelyváltás, azt jól jelzi a K-Monitor gyűjtése. Azt pedig, hogy a jelenség független politikai oldalaktól, Medgyessy Péter mellett Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminiszterének példája is igazolja, aki miniszteri pályáját követően a Wizzair légitársaság igazgatóságának lett tagja (a tisztségről egyébként 2012-ben lemondott). Vannak örök ingázók is a gazdasági és állami szféra között, ilyen például Draskovics Tibor többszörös államtitkár, miniszter és bankigazgató és Kocsis István is, aki a privatizációért felelős ÁPV Rt. éléről ült át a német energetikai cég, az RWE főosztályvezetői székébe - miután az állam részéről éppen ő volt az egyik aláírója annak a szerződésnek, amelynek révén a Mártrai Erőmű az RWE tulajdonába került.

A leghíresebb külföldi példa talán Gerhard Schröder korábbi német kancellár ügye, aki 1998 és 2005 között hét éven át volt Németország első embere. A Schröder vezette német kormány 2005-ös választások előtt az Északi áramlat földgázszállító vezeték építési költségeire egymilliárd eurós hitelgaranciát biztosított az orosz Gazprom irányítása alatt álló Nord Stream AG számára. Schröder alig néhány héttel a vesztes választásokat követően írta alá új munkaszerződését: a volt kancellár a Nord Stream AG felügyelőbizottságának elnöke lett. 

Nyilvánvaló, hogy a forgóajtó-jelenség elterjedtsége növelheti a visszaélések számát. Ezt felismerve több országban is olyan szabályozást vezettek be, amely mintegy prevenciós jelleggel korlátozza a magánszektor és kormányzati szféra közti átjárást. Az Egyesült Államokban (ahol az 1998 és 2004 között jogalkotással foglalkozók 48%-a vált lobbistává) például két évig tiltja a törvény minden kormányzati pozícióba belépő vagy azt elhagyó személynek, hogy olyan ügyekben dönthessen vagy lobbizzon, amelyek kapcsolatban állnak korábbi munkáltatójával – ennek megszegéséért pedig akár szabadságvesztés is járhat. Bizonyos esetekben egyedi elbírálás alapján akár élethosszig szóló eltiltás is járhat: ha például egy, az igazságügyi tárcánál dolgozó ügyvéd egy trösztellenes ügyön dolgozott, amelyben egy bizonyos cég érintett, a kormányzati megbízatását követően sem képviselhet a cég érdekeit ugyanabban az ügyben. Az élethosszig tartó tilalom azonban meglehetősen ritka és egyedi elbíráláson alapul az amerikai jogrendszerben.

A francia törvények három évig tiltják kormányzati szereplőknek, hogy mandátumuk lejártát követően a magánszektorban helyezkedjenek el, a szankció szintén pénzbírság vagy börtön lehet.  Norvégiában a munkaszerződéshez csatolhatnak olyan klauzulát a munkáltatók, amelyek védik a belső információkat, az üzleti titkot és a közszolgálatba vetett bizalmat. Az Egyesült Királyságban pedig nemrégiben szigorították a forgóajtó-jelenségre vonatkozó szabályokat: a britek egyéb szabályok mellett szintén bizonyos időhatárhoz – magas rangú tisztviselők esetében két évhez – kötik, hogy a kormányzati szektort elhagyó munkavállaló lobbistaként tevékenykedhessen. Hasonló szabályokat vezetett be Kanada is, ahol a vezető kormányzati tisztviselőket még a magánszektorban végzett tanácsadói tevékenységtől is eltiltja a törvény.

A befolyással vagy bizalmas információkkal való visszaélés elkerülése érdekében régóta szükség lenne Magyarországon is egy, a magánszféra és közszféra közti átjárást kordában tartani képes szabályozásra, de létezik európai szintű kezdeményezés is a forgóajtó-jelenség visszaszorítására. A K-Monitor, a Transparency International és az Atlatszo.hu közös korrupcióellenes minimumprogramjában is szerepel a forgóajtó-jelenség elleni fellépés. A minimumprogram egyik pontja, hogy  állami vezetők és állami vállalatnál magas pozíciót viselő tisztviselők a megbízatás megszűnése után „bizonyos ideig ne dolgozhassanak olyan piaci vállalatnál, amely a korábbi állami vezető közszférában megszerzett információit jogosulatlan versenyelőny megszerzésére használhatja fel.” A kezdeményezést eddig több mint 1000 magánszemély, 24 szervezet és 2 politikai párt írta alá. Ha egyetértesz, csatlakozz te is!

Nem csak magyarországon forró téma a párt- és kampányfinanszírozás.  Az amerikai Legfelsőbb Bíróság április elején megsemmisítette a korlátozást, amely megszabta, hogy egy magánszemély egy kétéves szövetségi választási ciklus alatt mennyi pénzt adhat politikai célokra. A bírói testületet is 5:4 arányban megosztó lépés komoly vihart kavart az Egyesült Államokban: egyesek a kampányköltések átláthatóságáról, mások a leggazdagabbak kormányzati befolyásának növekedéséről beszélnek.

(Kampánytámogatások felső határa az ítélet után. A kép forrása: Sunlight Foundation)

Nem ez az első legfelsőbb bírósági döntés az elmúlt években, amely a kampányszabályok enyhítését célozza és nagy port kavart: 2010-ben a híres Citizen United-ügyben ugyanis a testület már kimondta, hogy magánszemélyek és cégek szabadságát sértené, ha nem költhetnének korlátlanul „független”, de politikai célokat megvalósító szervezetek, úgynevezett „super PAC”-ek (politikai akcióbizottságok) támogatására. Érdekesség, hogy az ítéletben a legfelsőbb bíróság az amerikai alkotmány első kiegészítésére hivatkozott; úgy érvelt tehát a testület, hogy a szólásszabadságot sértené a kormánytámogatások korlátozása. Ennek következtében az elvben független, de gyakorlatban sokszor erős politikai kötődéssel bíró kampányszervezetek korlátlanul fogadhattak adományokat már a 2012-es kampányban az általuk fontosnak tartott politikai célok támogatására.

A 2010-es kétharmados kormánypárti győzelem jelentős mértékben köszönhető az előző kormányok korrupciós botrányainak. Éppen ezért fontos megnézni a választások előtt, hogyan teljesített e téren a második Orbán-kormány. A K-Monitor értékelésének célja, hogy áttekintse, mit tett a kormány a korrupció ellen, bemutassa az elmúlt négy évben kialakult korrupciós mintázatokat, és felhívja a figyelmet azokra a korrupciós kockázatokra, amelyeket a következő, 2014-2018-as ciklusban – kormányzattól függetlenül – mindenképp kezelni kell.

A pozitív lépések közé sorolható a kormányzati korrupcióellenes program végrehajtása vagy az átláthatóság követelményének Alaptörvénybe foglalása – a gyakorlatban azonban a mégoly előremutatónak tűnő intézkedések sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. 2010 és 2014 között összességében az állam gazdálkodásáról szóló adatok titkosabbá, a közérdekű bejelentők kiszolgáltatottabbá, a lobbisták pedig gátlástalanabbá válhattak, mint valaha: ezekhez képest igen szerény eredmény például a korrupcióellenes képzés vagy a közszféra etikai kódexeinek bevezetése. A 2010-es választási kampányban ígért elszámoltatás – tehát a korábbi korrupciógyanús ügyek feltárása – pedig lényegében semmilyen kézzelfogható eredményt nem produkált.

A legsúlyosabb kockázatot azonban az jelenti, hogy a végrehajtó hatalom gyakorlását korábban kontrollálni képes független intézmények élén történő „őrségváltás” és a hatalom megszilárdítása érdekében tett lépések új, korábban nem létező korrupciós mintázatokat szültek. Tovább fokozta a problémát a média függetlenségének megsértése és a médiapiaci tulajdonviszonyok átalakulása. A korábban versengő piacok – például a dohánypiac, a felszámolói piac vagy az agrárszektor egyes elemeinek – politikailag motivált újraosztása főként e kontroll hiányának köszönhetően meglepően könnyen zajlott le.

Korrupciós szempontból lényegében a rendszerváltás óta a legkockázatosabb területek közé tartoznak a közbeszerzések, illetve az állami-önkormányzati megrendelések. Az elmúlt években teljesen egyértelművé vált, hogy e megrendelések jelentős része kormányközeli érdekeltségekhez került. Egyetlen példával szemléltetve: a Fidesz volt gazdasági vezetője által tulajdonolt Közgép és a cég részvételével induló konzorciumok 2013-ban az összes közbeszerzés 2400 milliárd forintos értékének nagyjából 14%-át nyerték meg.

A kétharmados parlamenti többség ellenére évtizedek óta megoldatlan problémákat nem sikerült kezelni – ennek akadálya tehát nem a konszenzus, hanem a politikai akarat hiánya volt. A pártfinanszírozást továbbra is rendkívül elavult törvény szabályozza, az új kampányfinanszírozási törvény pedig lényegében több korrupciós kockázatot teremtett, mint amennyit megoldott. Összességében tehát a 2010-2014-es kormányzati ciklus korrupcióellenes tevékenysége nemcsak, hogy nem eredményezett hatékony fellépést a korrupció ellen, de új, rendkívül súlyos kockázatokat is teremtett.

A teljes tanulmány letölthető itt.

Rogán Antal V. kerületi polgármester, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője tíz napon belül kétszer módosította a vagyonnyilatkozatát: pasaréti luxuslakásának nemcsak területe nőtt meg érthetetlen módon, de a frakcióvezető által tulajdonolt hányad is. A történet nemcsak a jelenlegi vagyonnyilatkozati rendszer értelmetlenségére hívja fel a figyelmet, hanem arra is, mennyire könnyű – részben egyébként éppen e hiányosságoknak köszönthetően – eltitkolnia egyes politikusoknak, hogyan vagyonosodtak. A lebukás ugyanis jelenleg kivétel, nem pedig főszabály.

(Kép: http://adatlap.ingatlanonki.hu/)

Rogán Antal nem tartozik azon képviselők közé, akik ne kérkednének a vagyonukkal. Elhíresült, majd elárverezett dizájntáskája és megtartott luxusórája korábban is tanúsította, hogy a Fidesz frakcióvezetője nem szűkölködik anyagi javakban. A múlt héten kirobbant ingatlanbotrány azonban jóval több pénzről szól, ráadásul egyes politikusok kapcsolati hálójáról és a vagyonnyilatkozati rendszer hasznavehetetlenségéről egyaránt árulkodik. Nem ez az első korrupciógyanús eset, ami ebben a kampányban kirobbant: a volt MSZP-elnökhelyettes, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Simon Gáborról már szinte naponta derül ki, hol volt egy-egy titkos számlája, hogy az ezzel összefüggő, egyre súlyosabb és szövevényesebb Welsz-ügyet ne is említsük.

Rogán Antal lakásáról a következőképpen nyilatkozott: „vásároltunk egy lakást a feleségemmel együtt 5 éve egy 20 éve épült, 32 lakásos budai társasházban, majd amikor megszületett Áron fiunk, kibővítettük azt.” A nyilatkozatból nemcsak az nem derül ki, hogy valójában akár százmilliós értékű ingatlanról lehet szó – az interneten például 80-160 millió forintért árulnak a Pasa Parkban lakásokat –, de az sem, milyen forrásból és mennyi pénzért jutottak hozzá az ingatlanhoz. Sajnálatos módon azonban a forrás nemcsak a nyilatkozatból, de Rogán vagyonnyilatkozatából sem derülhet ki: a képviselőknek a hivatalos vagyonnyilatkozatokban sem kell megjeleníteniük sem az ingatlan becsült értékét, sem a megszerzésének forrását, még akkor sem, ha az ingatlan ára jelentősen meghaladja a képviselőként szerzett bevételét. A baloldal állítása szerint ráadásul Rogán többet költ havonta, mint amennyit keres, ami nem lenne példátlan: hasonló közgazdasági csodával korábban Szijjártó Péter rukkolt elő. Szijjártó akkor kedvező befektetéssel magyarázta a többletköltést, a K-Monitor által kezdeményezett vagyongyarapodási vizsgálatot pedig azzal az indoklással utasította el a parlament e feladattal megbízott bizottsága, hogy meggyőzőek voltak a számukra rendelkezésre bocsájtott bizonyítékok.

Nehéz elmenni szó nélkül Rogán Antal lakásügye kapcsán amellett is, hogy a Pasa Park tulajdonosai között található Schmidt Mária, Orbán Viktor miniszterelnök korábbi főtanácsadója, Spéder Zoltán Index-tulajdonos és FHB-elnök, illetve Nobilis Kristóf vállalkozó, az Index egyik korábbi tulajdonosa. De nemcsak Rogán vásárolt az elmúlt években lakást a Fidesz-közelinek mondható milliárdosok által tulajdonolt lakóparkban, hanem Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Puskás András V. kerületi fideszes alpolgármester, illetve Csetényi Csaba vállalkozó, kilenc trafik és néhány, állami megrendelésekből igen jól menő cég büszke tulajdonosa. Mindez természetesen önmagában egyáltalán nem törvénytelen: az ember szívesebben vesz lakást ismerőstől, mint ismeretlentől - ugyanakkor parlamenti képviselőként és frakcióvezetőként azért nem ártana, ha nem feledkezne meg egy alsó hangon is több tízmillió forintot érő ingatlanhányad tulajdonlásáról.

Rogán Antal ingatlanügye megint csak arra a problémára világít rá, amire a K-Monitor már számos alkalommal felhívta a figyelmet: a jelenlegi vagyonnyilatkozati rendszer képtelen betölteni azt a funkciót, hogy a politikusok gazdagodását az állampolgárok vagy legalább a hatóságok nyomon követhessék. A képviselők lényegében azt írnak a vagyonnyilatkozatba, amit akarnak, amit pedig nem szeretnének, bármikor átírhatják egy velük akár egy háztartásban élő rokonuk nevére. Korábban javaslatokat is megfogalmaztunk a vagyonnyilatkozati rendszer reformjára, amely szerepel korrupcióellenes minimumprogramunk pontjai között is. Azt reméljük, hogy a korrupció elleni fellépést komolyan vevő politikai pártok, civil szervezetek és magánszemélyek minél többen csatlakoznak felhívásunkhoz, és a következő ciklusban végre napirendre kerülhet a vagyonnyilatkozati rendszer reformja.

Mire megírtuk ezt a blogposztot, kiderült, hogy Varga Mihály is módosította a vagyonnyilatkozatát.

A coimbra-i egyetem egy doktorandusz hallgatója kiváló honlapot hozott létre a portugál politikusok kapcsolati hálójáról. A projekt célja, hogy bemutassa, milyen cégekben érdekeltek parlamenti képviselők és kormánytagok üzleti életben játszott szerepét.

A honlap alapja egy korábban elkészült adatbázis és egy tanulmány, amely a vezető politikusok vállalati pozícióit és kapcsolatait térképezte fel – Pedro Miguel Cruz ezt öntötte átlátható formába. Mindez nagyon is fontos területe a korrupció elleni küzdelemnek: Magyarországon például kormányzati ciklustól függetlenül többször fordult elő, hogy állami vezetők korábbi érdekeltségei sorozatban nyertek el nagy összegű állami megbízásokat. Jó példa erre a Pintér Sándor belügyminiszter által 2010 márciusában eladott Civil Biztonsági Szolgálat (CBSZ) cég „sikere”, amely a kormányváltástól folyamatosan nyerte el az állami megrendeléseket. Ha tehát egy korrupcióellenes szervezet vagy kutató politikusra és cégre kereshető módon tud rávilágítani ezekre az összefüggésre, azzal igen kellemetlen helyzetbe hozhatja az összeférhetetlen képviselőket. Persze ehhez az is szükséges, hogy a média és a társadalom érzékeny legyen a téma iránt.

Az „ökoszisztéma” honlap a biológiából merített koncepcióját: a politikusok rovarszerű lényekként jelennek meg benne, akik a különböző vállalatok körül keringenek. A politikusokat jelképező állatfigurák alakja az alapján változik, hány céges érdekeltséget találtak a kutatók.

A figurák színe a különböző pártokat jelképezi, a vállalatok megjelenítése pedig különböző méretű körökkel történik: annál nagyobb a kör mérete, minél több politikai kapcsolatot tártak fel a cégnél. A felhasználónak tehát lehetősége van arra, hogy megtudja egy cégről, mely politikusok viseltek tisztségeket benne 1975 és 2013 között, és természetesen politikusok nevére keresve is láthatóvá válnak a korábban betöltött vállalati tisztségek.

Az adatbázis összeállításánál csak nyílt forrásból dolgoztak – tehát vagyonnyilatkozatokat, céges beszámolókat és sajtóhíreket gyűjtöttek össze. Összesen 110 politikus és 350 vállalat szerepel a honlapon, de még a portugál viszonyok beható ismerete nélkül is feltételezhetjük, hogy ennél több a valódi kapcsolat. Bár Portugáliában a magyarországinál jobban működik a vagyonnyilatkozati rendszer, a politikusoknak ott is lehetőségük van letagadni bizonyos érdekeltségeket, nem is beszélve a strómanok tulajdonolta vagy offshore-cégeken keresztül meglévő vállalati kapcsolatokról. Ezért hívja fel a figyelmet a honlap készítője arra, hogy az oldal fő célja nem a vállalati és politikai szféra összefonódásának feltérképezése, hanem elsősorban annak illusztrálása, milyen típusú kapcsolati háló alakulhat ki az üzleti és politikai szféra között.

A K-Monitor hasonló céllal fejleszti „A Háló” névre hallgató adatbázisát, amellyel bárki könnyen megjelenítheti majd a cégek, intézmények, politikusok és üzletemberek kapcsolati hálóját. A Háló működéséről a bemutató videónkat itt tekintheted meg:

A mezőgazdaságban a helyzet változatlan: az előző évekhez hasonlóan 2013-ban is a Mezort-, a Bonafarm- és a Forrás-csoport (azaz Simicska Lajos és Nyerges Zsolt, Csányi Sándor és Leisztinger Tamás érdekeltségei) taroltak a területalapú támogatások kiosztásánál. Az egyéb jogcímeken kapott támogatásokkal együtt 2013-ban Simicskáék érdekeltségei összesen több mint 5 milliárd forintnyi agrártámogatásban részesültek, ezzel maguk mögé utasították a mezőnyt. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) által nyilvánosságra hozott adatokból kiindulva a nagyvállalkozók cégcsoportjai egyaránt milliárdos nagyságrendben részesültek mezőgazdasági támogatásban, de rajtuk kívül is találunk olyan cégcsoportokat, amelyek jelentős összegeket vittek haza.

Összevetve a két évvel ezelőttivel, csak kisebb változások történtek abban, hogy mely cégcsoportok kapták a legtöbb agrártámogatást. 2013-ban a harminc legnagyobb összeget elnyert cég (ld. az ábrán) közül az előző évben 22 szerepelt az első harmincban, 2011-ben pedig 24, egy-egy kivétellel pedig a 2013-as top 30 minden „helyezettje” benne volt az első százban a megelőző két évben is.

Nagyításhoz kattints a képre! 

A mezőgazdasági támogatások rendszerével azonban nem az egyes érdekcsoportok kivételezett helyzete az egyetlen probléma. A számok tanúsága szerint a támogatási rendszer továbbra is a nagybirtokokat részesíti előnyben: a felső tíz százalék részesedése a mezőgazdasági támogatásokból kiemelkedően nagy, több mint 70 százalékos. Az igen súlyos aránytalanság az utóbbi két évben valamennyire mérséklődött, azonban még így is messze áll attól, hogy alátámassza a kormány hivatalos célkitűzését, azaz a családi középbirtok támogatását. Ezen felül pedig a terület alapú mezőgazdasági támogatások sajátosságai teret nyitnak a visszaélések előtt, ugyanis a használt földterület nagysága után fizetik, elválasztva így a megtermelt mennyiségtől, vagy a földhasználat mikéntjétől.

Nagyításhoz kattints a képre!

Nagyításhoz kattints a képre!

A támogatásban részesülő gazdaságok 85 százaléka az átlagos értéknél kisebb támogatásban részesül, a gazdaságok felső 10 százaléka teszi zsebre a támogatások 74 százalékát. A következő tíz százalék már csak a teljes támogatás tizedét kapja, hogy végül a legalsó tized csupán a 0,27 százalékig részesüljön a területalapú támogatásokból. Még szembetűnőbb a különbség, ha figyelembe vesszük, hogy a legfelső 1 százalék a területalapú támogatások 37,7 százaléka felett rendelkezik.

Nagyításhoz kattints a képre!

A támogatottak között jelentős az állami tulajdon, ami többnyire a nemzeti parkokat jelenti. A 2013-ban legnagyobb támogatást kapók közül jelentős összeghez jutott a Körös-Maros (4.), a Kiskunsági (6.), a Hortobágyi (26.) és a Duna-Ipoly Nemzeti Park (90.) is.

A legtöbb támogatásban részesülők között vannak korábbi állami gazdaságok, téeszek, amelyek zártkörűen működő részvénytársaságokká alakultak. Ilyen vállalkozások például az Enyingi Agrár Zrt. (11.), a Döbröközi Mezőgazdasági Zrt. (12.) és a Szerencsi Zrt. (17.).

A legnagyobb arányban ugyanakkor továbbra is olyan vállalatok találhatóak top 30 támogatott között, amelyek vagy cégeken keresztül, vagy közvetlenül néhány nagygazdához, befektetőhöz köthetőek. A céghálókat visszabontva a következő szereplők tekinthetők a támogatási rendszer legnagyobb haszonélvezőinek:

Simicska Lajos és érdekeltségei

Kattints a képre a nagyításhoz!

Csányi Sándor és érdekeltségei (Bonafarm-csoport)

Kattints a képre a nagyításhoz!

Leisztinger Tamás érdekeltségei (Forrás cégcsoporthoz tartozó agrárvállalkozások)

Kattints a képre a nagyításhoz!

Mádl István és az Agroprodukt csoport

Kattints a képre a nagyításhoz!

Dorogi család és Helmut Gsuk érdekeltségei (GSD-csoport)

Kattints a képre a nagyításhoz!

A Hód-Mezőgazda tulajdonosainak érdekeltségei

Kattints a képre a nagyításhoz!

Ugyan kisebb nagyságrendű összeggel, de a támogatottak között találunk több Orbán Viktorhoz közeli személyt, akik a botrányos NFA földbérleti pályázaton is a nyertesek között voltak, például Flier Jánost és rokonait, Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester rokonait és cégét, valamint a miniszterelnök vejének testvérét is.

Bár az élen kissé átrendeződött a rangsor a két évvel ezelőttihez képest, és a Mezort-csoport megelőzte Csányi Sándor érdekeltségeit, az agrárpénzekkel továbbra is leginkább a milliárdosokat támogatjuk.

Csikós Judit / K-Monitor