Tegnapig kellett volna a civilellenes törvény szerint regisztrálnunk külföldről támogatott szervezetként. A K-Monitor idén áprilisban, a törvény tervezetének nyilvánosságra kerülésekor úgy döntött, ilyen szabályozásnak nem tesz eleget. Már akkor elmondtuk, hogy az ellenállást tartjuk a helyes reakciónak. A civileket tömörítő Civilzáció csoporttal együtt azóta is úgy gondoljuk, ez a törvény felesleges, megbélyegző és káros.
Miért?
A törvénnyel nem lehet önmagában foglalkozni, hanem abban a kontextusban kell látni, amelyben született. A Fidesz hatalomra kerülése óta mindent megtett minden olyan intézmény felszámolásáért, ellehetetlenítéséért, amely féket szabhat a hatalmának. Így történt a magyar civil szférával is, amelyet először kivéreztettek, majd megindult azon szervezetek lejáratása, amelyek bírálták a kormány munkáját. Mindeközben adóforintok százmillióiból hizlaltak fel bábcivileket, akik nem végeztek a kormány üzeneteinek továbbításán kívül semmilyen érdemi tevékenységet, és akiket nem kényszerít rá senki hogy magukra aggassák, hogy az állam pénzeli őket. Mindenki emlékszik a Norvég Civil Alap és az Ökotárs elleni hajszára, az Orbán Viktor által elrendelt értelmetlen KEHI vizsgálatra, és ez egyre durvább civilellenes kirohanásokra. Pedig az ország aktuális mumusai öt, tíz vagy akár huszonöt éve is ugyanazokat az értékeket, társadalmi ügyeket képviselik, kormányoktól függetlenül, és ha szükséges kormányok ellenére. Nem ők váltak az ország ellenségeivé, hanem azok, akik háborút hirdettek ellenük.
A civilellenes törvény számunkra mérföldkő, amely mellett egyszerűen nem tudunk elhaladni. Egy olyan pont, amelyen számos intézmény, ágazat már túl van, gyakran úgy, hogy észre sem vette ezt. A napi kompromisszumok, alkuk során sokszor elfelejtjük, hogy milyen messzire jutottunk egy úton, amelyen soha el sem akartunk indulni. Ha 2010-ben bárki azt mondta volna, hogy ide jut az ország, bolondnak néztük volna. Jogi és racionális érvekkel védekezünk, mert mi mást is tehetnénk, miközben jogtalan, irracionális érvekre épülő harc folyik ellenünk. Ezért mindegy, hogy egyből érvényt szereznek-e a törvénynek, esetleg az EMMI-től kapunk még egy kis időt, vagy majd inkább más módon lépnek fel ellenünk. Mindegy, hogy egyelőre csak ijesztgetés az egész, vagy már a civil szervezetek bedarálásának törvényi előkészítése zajlik. Nem veszünk részt benne.