Utoljára 2011-ben volt a tavalyinál is alacsonyabb a valódi versenyt biztosító nyílt közbeszerzések száma a nemzeti eljárásrendben. A nemzeti eljárásban lefolytatott több mint 7200 közbeszerzésből alig 200 (2,8%) zajlott teljesen nyílt eljárás szerint. Az uniós értékhatár felett sokkal jobb az arány, de a nemzetközi összehasonlítás és az egyindulós eljárások magas száma ott is jócskán árnyalja a képet. Bemutatjuk a Közbeszerzési Hatóságtól kapott adatokat.

forrás: Getty Images/CNN

A közbeszerzési rendszer célja, hogy az állami szereplők, olyan módon szerezzenek be árukat, szolgáltatásokat, vagy rendeljenek meg építési beruházásokat, hogy eközben a lehető leghatékonyabban költsék a közpénzeket. Aki olvas híreket, az tudhatja, hogy ez nem mindig sikerül. Ennek sok oka lehet, a leggyakrabban a hozzáértés hiánya vagy korrupt befolyásolás okozza a közérdek sérelmét. Az állam feladata az volna, hogy ezt a két tényezőt próbálja meg amennyire csak lehet visszaszorítani, jó szabályokkal, képzéssel, átláthatósággal. A cél, hogy ezáltal valódi versenyt teremtsen, és ebben a versenyben válassza ki a legjobb ajánlatokat. Ezért szeretjük, amikor a közbeszerzéseket sok résztvevő mellett nyílt eljárásokban bonyolítják. A közbeszerzési rendszeren keresztül persze lehet támogatni bizonyos közpolitikai célokat is - környezetvédelem, foglalkoztatottság, innováció, fenntarthatóság - de csakis világos szabályok szerint.

Az alábbi ábrákon az elmúlt évek közbeszerzéseinek legfőbb mutatóit ábrázoltuk:

Láthatjuk, hogy a 2000-es évek elején még elég magas volt a nyílt eljárások aránya, ami aztán lassacskán csökkent. 2009-2010-ben jelentősen megugrott a közbeszerzések száma, ez főleg annak volt köszönhető, hogy módosult a közbeszerzési törvény és több beszerzési eljárás esett a hatálya alá. A jogharmonizáció következtében megjelent az uniós értékhatár is, az uniós pénzeknek köszönhetően pedig nőttek azok a források, amelyeket aztán közbeszerzések útján költöttek el. Fontos azt is látni, hogy a közbeszerzések során elköltött pénz nagyjából kétharmadát uniós értékhatár feletti eljárásokban pályáztatják, ugyanakkor, ha az eljárások számát vesszük, akkor azoknak a kétharmada nemzeti szabályok szerint zajlik. Noha kevesebb pénzt költenek a kevésbé nyílt és nyilvános nemzeti eljárásokon keresztül, az intézmények jelentős része ezt a gyakorlatot ismeri és alkalmazza, ami nem tesz jót a közbeszerzési kultúránknak sem. 

A tavalyi év rekord év volt, soha ennyi pénzt nem költöttek még közbeszerzéseken keresztül. Ehhez köze lehetett az idei választásoknak is. Ha megnézzük az választások előtti éveket, nagyjából minden választási év előtt látható, hogy komolyabb költekezésbe fogtak a kormányok. Ez persze nem meglepő, régóta tudjuk, hogy a párt- és kampányfinanszírozás drága móka, és a törvényesen megszerezhető és költhető források sosem elegendőek, így más megoldás utáni néznek a (kormány)pártok. Ezen felül a választások előtt meginduló állami építkezések, alapkőletételek pedig meg tudják teremteni egy kirobbanó formában lévő gazdaság illúzióját a választók számára.

A legfrissebb adatokat a Közbeszerzési Hatóságtól (KH) kértük el, mivel éves beszámolójukat még nem tették közzé. A levelezés során kisebb értelmezési problémába is futottunk, mivel a hatóság szerette volna a nyílt eljárásokat nyilvánosan indított eljárásként értelmezni. Így persze sokkal pozitívabb képet kapnánk, mivel ők azokat a Kbt. 113. és 115. paragrafusa szerinti eljárásokat is nyilvános eljárásként könyvelik, amelyek valójában néhány kiválasztott ajánlattevő meghívásával indulnak, ugyanakkor EU-s nyomásra a KH honlapján valahol közzéteszik az eljárás megindításának tényét, így elvben akár más is jelentkezhet arra. Persze ezzel együtt is csak az eljárások kisebbik részét tekinthetjük nyilvánosnak. 

Így értelmezi a KH a nemzeti eljárásrend 2017-es adatait:

Így néznek ki a részletek:

A rendszer a valóságban úgy néz ki, hogy lényegében lehetetlen a (KH szerint nyilvános) eljárásokról értesülni, mivel ezek nem a Közbeszerzési Értesítőben jelennek meg, hanem a hatóság honlapjának egy eldugott, nehezen kereshető adatbázisában. A közbeszerzést bonyolító ajánlatkérő pedig már jó eséllyel tudja, hogy kivel szeretne dolgoztatni, hiszen az ajánlattevőket ő hívja meg. A G7 elemzése rámutat: a kiírók gyakran alulról súrolják az értékhatárokat, hogy ezt a kevésbé transzparens eljárást alkalmazhassák. Megkérdeztük a Közbeszerzési Hatóságot, hogy nem tartják-e problémásnak a nyílt eljárások alacsony arányát (2,8%), és hogy a Kbt. 113. és 115. paragrafusa szerinti eljárások képesek-e szerintük valódi versenyt biztosítani. A KH máshogyan látta a helyzetet, mint mi.

“A Kbt. 113. §-a szerinti eljárás nyilvános, amelybe bármely gazdasági szereplő bekapcsolódhat, vagyis lényegében a nyílt eljáráshoz hasonló versenyhelyzet alakul ki. A Kbt. 115. §-a a kisebb értékű építési beruházásokra vonatkozik, ahol a törvény szintén biztosítja a versenyt többek között azzal, hogy megköveteli az ajánlatkérőktől az ajánlatra felhívott cégek rotálását, új ajánlattevő bevonását a korábbi közbeszerzési eljáráshoz képest. Ez a megoldás nem egyedülálló az Európai Unióban. A magyar szabályozás osztrák mintára került kialakításra azzal, hogy amíg az osztrák szabályozás esetében csak 3, addig Magyarországon legalább 5 gazdasági szereplő felhívása kötelező.”

Nézzük akkor a gyakorlatot. A nyílt közbeszerzések kiírásáról a Közbeszerzési Értesítőből lehet értesülni. Az oldalnak van egy messze nem tökéletes, de azért használható keresője, illetve elvileg értesítésekre is fel lehet iratkozni. Valamilyen oknál fogva a Közbeszerzési Hatóság egy másik adatbázist is működtet hasonló tartalommal, ez a Közbeszerzési Adatbázis, ahol megtalálható az értesítő tartalma, és sok más fontos információ, viszont lényegében használhatatlan a keresője. Itt találhatók azok az eljárások, amelyek a KH szerint nyilvánosak, lényegében nyíltak, annak ellenére, hogy bizonyos ajánlattevők meghívásával zajlanak. Bárki láthatja, mennyire billeg a Hatóság nyílt eljárásról szóló érvelése, ha egyszerűen rákeres arra, milyen építési munkákra vonatkozó eljárásokat írtak ki az elmúlt héten mondjuk Csongrád megyében. A használhatatlan kereső miatt úgy véljük, azoknak, akik nem meghívással vagy informális módokon jutnak információhoz a pályázati lehetőségről, semmi esélyük nincs arra, hogy ezekre rátaláljanak. A kereső fejlesztése filléres tétel volna ahhoz képest, amekkora közpénzspórolást a nyíltabb tenderek jelentette intenzívebb verseny generálna.

Mi a helyzet az uniós értékhatár feletti beszerzésekkel, amelyek jelentős részben nyílt eljárás szerint zajlanak? Itt sokkal jobb számokat látunk, ez örömteli. Azonban más országokkal összevetve még mindig viszonylag magas a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások aránya (9,7% 2016-ban). Van azonban egy másik probléma is: úgy tűnik, hogy a nyílt eljárásoknál más módszerrel sikerül megölni a versenyt, ugyanis a többi tagállammal összevetve magas az olyan eljárások száma (35-37% az elmúlt években), ahol csak egy pályázó van. Ilyenkor vajon senki nem akar dolgozni a magyar államnak?

(Az ábra forrása)

Persze lehet azzal érvelni, hogy konjunktúra van, annyira le van kötve például az építőipar, hogy ez az oka annak, hogy nincs igazi verseny a munkákért. Lehet az országra zúduló EU-s pénzekre hivatkozni, amely szintén olyan sok megbízáshoz vezet számos ágazatban, hogy képtelenek a cégek minden felhívásra ajánlatot adni. Ezek minden bizonnyal befolyásoló tényezők. Mindez azonban nem változtat a tényen, hogy a közbeszerzések változatlanul a klientúraépítés és politika-finanszírozás egyik elsődleges csatornái. Erről szólnak a kormányzati kommunikációs pályázatok, Tiborcz István vagy Mészáros Lőrinc sikerei, a magyar Microsoft körüli botrány és az abban érintett hazai cégek megbízásai, és még lehetne sorolni. Látványos képet ad a magyar közbeszerzési rendszer működéséről az alábbi két jól ismert grafikon is. Az első azt mutatja, hogy miként cserélődtek ki a 2010-es kormányváltás során a legnagyobb közbeszerzés nyertesek:

Forrás: ERCAS

A másik pedig Simicska Lajos cégeinek tündöklését és bukását ábrázolja. Simicska közbeszerzési bevételeit a kék, Mészárost, Garancsit és Tiborczot a sárga vonal jelöli.

Forrás: CRCB

Egyik ábra sem így nézne ki, ha nem lenne meghatározó szerepe a korrupciónak és a közérdekkel ellentétes (pl. politikai) preferenciákat érvényesítő mindenfajta kiskapuknak a közbeszerzések során. Az eljárások egészét tekintve persze széles a skála a klientúra (olykor már a célok kijelölésében megnyilvánuló) nyílt politikai favorizálása és a megadott keretek közötti, jól látható szereplőket helyzetbe hozó trükközés között. A közbeszerzési statisztikák jól megvilágítják, hogy egy kormány teret-e enged a politikai befolyásolásnak és a korrupciónak, vagy inkább megpróbálja ezeket visszaszorítani. A gyenge verseny és a nyílt eljárások rendkívül alacsony aránya az előbbire enged következtetni.

Sok idő után idén tavasszal elvben elindult a Miniszterelnökség gondozásában (miért nem a KH működteti?) az új elektronikus közbeszerzési rendszer. Ennek hatásairól azonban még korai lenne bármit mondani, de az már most látszik, hogy nem sikerült igazán felhasználóbarát oldalt készíteni, és a Kbt. 113 és 115 §-a szerinte eljárások kiírásai itt sem elérhetőek.