Kép forrása: budapest.hu
A Közösségi Költségvetés – Budapest részvételi költségvetési programja – immár az ötödik évében jár. Ez idő alatt több ezer budapesti javasolt ötleteket, szavazott prioritásokról, és kísérte figyelemmel, hogyan válik közösségi elképzelésből megvalósult fejlesztéssé egy-egy projekt. A 2025-ös ciklusban jelenleg a szakmai vizsgálat szakaszában tart, mielőtt a lakosság szavazhatna a végső nyertes projektekről: a beérkezett és a lakosság által támogatott ötletek átvizsgálása zajlik, hogy kiderüljön, melyek kivitelezhetők a város lehetőségeihez és a törvényi szabályozáshoz igazodva.
Még 2024. októberében a Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, hogy készüljön hatástanulmány a Közösségi Költségvetés eddigi 4 évéről. A Közgyűlés arról határozott, hogy a vizsgálat térjen ki,
- a nyertes ötletek megvalósításának időtartamára,
- a program területi kiegyenlítő hatására,
- a programban érvényesülő tematikákra, különös tekintettel az innovatív és infrastrukturális ötletek arányára,
- a kerületi részvételi költségvetési programokkal való összhang lehetőségére,
- illetve mutassa be a program költségeit
- és a program skálázhatóságát és kiterjesztésének lehetőségeit
- továbbá tegyen javaslatot az egyes észlelt problémák megoldására is.
2025. márciusában elkészült az elrendelt hatástanulmány, amit a közgyűlés megkritizált, és további kiegészítésre visszaküldte az illetékes szervnek, így annak végleges formája még nem ismert, azonban az ötödik Közösségi Költségvetés lebonyolítását nem korlátozza a működése körüli vizsgálat. Legközelebb ősszel kerül napirendre a hatástanulmány, így várhatóan a javasolt változtatásokat leghamarabb már csak a 2025/26-os Közösségi Költségvetés lebonyolítása során fogják tudni implementálni.
Jelen blogposzt arra vállalkozik, hogy a hatástanulmány alapján mérleget vonjon a Közösségi Költségvetés négy évéről és értékeljen, egyúttal, ahol érdemes, javaslattal, kritikával támogassa ennek a fontos részvételi folyamatnak a működését.
A K-Monitor korábban már beszámolt a Közösségi Költségvetést érintő eddigi fejleményekről, az első évről szóló blogposztjainkat itt és itt, a második évről szóló posztunkat itt és itt, a harmadik évről szóló blogposztunkat itt, míg 2023-ban készült javalastainkat tartalmazó cikkünket itt olvashatod! Ebben a blogposztban a hatástanulmányra reagálunk, az előterjesztésben olvasható javaslatokra egy következő blogposztban fogunk reagálni.
Politikai kontextus és az előzmények
Kép forrása: 24.hu
A magyarországi politikai klímában a kompromisszumkeresés és szakpolitikai viták hagyománya ki lett ölve. Az egyes - máshol akár konszenzus övezte - közpolitikai kezdeményezések megítélése sokkal inkább a kezdeményező személyétől függ, így politikai mozgások hatására könnyen veszélybe is kerülhetnek. A részvételi eszközök propagálását a döntéshozatalban egy “ellenzéki pénznyelőnek”, “felesleges időfecsérlésnek” láttatják a politikai tér egyes szereplői, ahelyett, hogy a demokratikus tanulási folyamatot, mint célt néznék. Az érdemi vita érdekében fontos megérteni, hogy a Közösségi Költségvetés, ahogy az egyes kerületi részvételi költségvetések is, politikai terméknek számítanak, így az állampolgárok döntéshozatalba való bevonása mellett valóban politikai célokat is szolgálnak, így támadási felületet is jelentenek az adott politikai szereplő vagy kezdeményező számára.
Különösen igaz ez a fővárosi Közösségi Költségvetés esetében. Ha a részvételi költségvetések magyarországi történetét vizsgáljuk, érthető lehet az eszköz átpolitizált szerepe. A Kispesti Önkormányzat 2016-ban, Gajda Péter (MSZP) választási ígéretének eleget téve, elsőként vezette be Magyarországon a Közösségi Költségvetés intézményét, innovatív kommunikációs termékként keretezve azt. A következő években, a 2019-es önkormányzati választások után főként az ellenzéki önkormányzatokban merültek fel hasonló ötletek, míg 2020-ban a Karácsony Gergely (Párbeszéd) vezette fővárosi önkormányzat az addigi legnagyobb összegű részvételi költségvetést kezdte el megvalósítani Budapest egész területén.
Egy demokratikus újítás esetében, mint amilyen a részvételi költségvetés is, a hatásvizsgálat nem extra, hanem alapvető követelmény. Egy ilyen program bevezetésekor elvárható lenne, hogy már az első év(ek) során világos célokat határozzanak meg – például, hogy mitől tekinthető sikeresnek a program –, majd ezekhez konkrét indikátorokat rendeljenek, és az adatok alapján folyamatosan nyomon kövessék a hatásokat. Ez nemcsak a szakmai elszámoltathatóságot szolgálná, hanem lehetőséget adna az időközi korrekciókra, tanulásra, fejlesztésre is. 2024-ben Kovács Gergely, a XII. kerület polgármestere és a Kétfarkú Kutyapárt társelnöke kezdeményezte a Közösösségi költségvetés négy évének értékelését. Ő nyújtotta be azt az előterjesztést, amely alapján a Közgyűlés 2024 októberében határozatot fogadott el a hatásvizsgálat elvégzéséről.
A budapesti Közösségi Költségvetést már a hatástanulmány elkészülte előtt több kritika is érte, különféle szempontok mentén. Egyes szakmai vélemények szerint a részvételi költségvetések veszélye, hogy inkább kommunikációs és politikai célokat szolgálnak, mintsem a valódi társadalmi részvétel elmélyítését. Emellett aggályok merültek fel a folyamat átláthatóságával kapcsolatban, mivel sok lakossági ötlet elutasításra került különféle indokok – például költségkeret-túllépés – miatt, továbbá az egyes projekteket nehezen lehetett követni a megvalósítási fázisban. A kiválasztott projektek megvalósítása gyakran hosszúra nyúlt, ami tovább növelte a szkepticizmust a program hatékonyságával kapcsolatban. Illetve egy 2021-es tanulmány szerint bár formálisan támogatott volt a részvételi költségvetés annak politikai kezdeményezői és lebonyolítói által, a politikai elköteleződés hiányosnak bizonyult mellette.
2024. decemberében Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom vezetője előterjesztést nyújtott be a Közösségi Költségvetés felfüggesztésére. A javaslatot a főváros Közgyűlés Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottsága tárgyalta. Ez az előterjesztés nemcsak a jövőbeli ötletpályázatok leállítását jelentette volna, hanem a már megszavazott projektek megvalósításának elhalasztását is. A hatásvizsgálatot kezdeményező MKKP bírálta ezt a lépést, mivel szerintük a hatásvizsgálat célja a Közösségi Költségvetés javítása és reformja lett volna, nem pedig annak megszüntetése. A K-Monitor más civil szervezetekkel együtt tiltakozását fejezte ki a felfüggesztés ellen, mivel hibái ellenére egy fontos innovatív részvételi eszközt szüntetne így meg a Közgyűlés, erről blogposztunkban olvashatsz részletesebben.
Bár formálisan nem halasztották el a 2025-ös részvételi költségvetési ciklust, az, hogy a program alól gyakorlatilag kihúzták a pénzügyi fedezetet, súlyos szakmai és politikai hiba. Az a tény, hogy a 2024-ben a lakosság által megszavazott ötletek mögött jelenleg nincs biztosított forrás, a résztvevő állampolgárok bizalmát veszélyezteti az eszközben. A részvételi költségvetés alaplogikája, hogy a polgárok nemcsak javasolhatnak, hanem tényleges döntést is hozhatnak arról, mire fordítsa a város az erre elkülönített keretet. Ha ez a döntés utólag érvényét veszti, az az egész folyamat hitelességét kérdőjelezi meg.
Jelenleg semmiféle garancia nincs arra, hogy a 2024-es ötletek később visszakapják a nekik szánt forrást – és az idei, 2025-ös ciklus projektjei sem számíthatnak egyértelmű fedezetre. Így könnyen kialakulhat az a helyzet, hogy a megvalósítások éveket csúsznak, miközben a városvezetés legfeljebb kommunikációs szinten tud majd hivatkozni arra, hogy milyen korábbi döntéseknek köszönhető a csúszás. Ez viszont nem felel meg sem a részvételi demokrácia szellemiségének, sem a polgárok jogos elvárásainak.
A részvételi költségvetés csak akkor működik, ha hiteles és kiszámítható. Ennek az alapelvnek a felrúgása a teljes program legitimitását ássa alá. Mindez ráadásul egy olyan pénzügyi helyzetben történik, amikor Budapest városa a működőképesség határán billeg – és nehéz bízni abban, hogy a jövőben visszatér majd ez az évi 1 milliárd forintos keret. Márpedig e forrás nélkül a részvételi költségvetés nem több, mint formai díszlet, valódi tartalom nélkül.
A 2025. márciusban elkészült hatástanulmányt a Közgyűlés nem fogadta el és további vizsgálatra kérte fel az illetékes szerveket. A vita során felmerült ismét a folyamat megváltoztatásának kérdése a túl sokáig húzódó megvalósítás miatt, jobb előszűrési rendszer kifejlesztése, a program átláthatóságának növelése IT szempontból, vagy az, hogy ne csak egyének, hanem intézmények is beadhassanak ötleteket.
Ebben az évben a Közösségi Költségvetés ötödik évében járunk, és a program folyamata már túl van az ötletbeadáson, és a támogatási időszakon és jelenleg a szakmai értékelési szakaszban van, mely lezárulta után lehet szavazni majd az egyes ötletekre.
Ahogy a hatástanulmány is írja: Közösségi Költségvetés (vagy bármilyen részvételi folyamat) akkor működik hatékonyan, válik önfenntartóvá, népszerűvé, ha a program évenként visszatérően azonos menetrend szerinti, megbízható lebonyolítással működik és a részvételiség szigorú szabályait betartja, azaz a résztvevők által meghozott döntést utólag a politika nem írja – részlegesen sem – felül (vis maior okok kivételével). A jelenlegi tendenciák a Közérthető Költségvetést nem a demokratikus minimum eszközének tekintik, hanem politikai csatatérként értelmezik a körülötte zajló vitákat, ami így veszélyezteti a részvételi folyamat beágyazódását és megszilárdulását a társadalomban. (Közösségi Költségvetés hatásvizsgálat - 50. oldal)
A hatástanulmány a K-Monitor számára is egy jó apropó, hogy értékelő munkát végezzen a Közösségi Költségvetésről, és javaslatokat fogalmazzon meg annak megerősítésére, fejlesztésére, valamint arra, miként lehetne a részvételi eszközöket hosszú távon stabil, transzparens és a közbizalmat élvező demokratikus gyakorlattá tenni.
Általában a hatástanulmányról
Kép forrása: budapest.hu
A hatástanulmányok akkor működnek jól és szolgálják az alapos áttekintés és értékelés célját, ha arra van elkülönített erőforrás, amit az adott vizsgálatot végző hivatal/munkacsoport tud mozgósítani, továbbá rendelkezésre áll ehhez elég idő, hogy az ezzel összefüggő kutatásokat el tudja végezni.
Kérdéses, hogy elég idő állt-e rendelkezésre, azonban a tanulmány kutatási szakaszainak bemutatásából következtethetünk az erőforrások szűkösségére. A Fővárosi Közgyűlésnek – bár közvetlenül nem szól bele a részvételi költségvetés lebonyolításába – mégis van befolyása a program kereteire, hiszen ők szavazzák meg a Főpolgármesteri Hivatal költségvetését. Ennek ellenére, amikor felmerült a hatásvizsgálat szükségessége, a Közgyűlés nem élt azzal a lehetőséggel, hogy egy független, külső értékelésre külön költségvetési sort hozzon létre. Ez pedig növelhette volna a vizsgálat szakmai súlyát és függetlenségét is.
Ehelyett a Közgyűlés mindössze annyit tett, hogy határidőt szabott: 2025. március 31-ig kellett elkészülnie az értékelésnek. Azt, hogy ezt milyen módon, milyen forrásból, milyen kapacitással és szakmai prioritások mentén valósítják meg, már a Főpolgármesteri Hivatalra bízta. Innentől kezdve a döntés végrehajtása a hivatali vezetők feladata lett – nekik kellett eldönteni, hogyan és milyen erőforrások átcsoportosításával tudják teljesíteni ezt a politikai elvárást.
A lakossági kérdőívek, amiatt, hogy az egészet a Társadalmi együttműködési osztály végezte az új Közösségi Költségvetés lebonyolítása mellett, nagyon gyenge lábakon állnak, nincs rendesen rögzítve az adatfelvételek pontos módja, ideje és a kitöltésszámuk is olyan alacsony, hogy nehéz belőlük messzemenő következtetéseket levonni. Hiányzik továbbá valamiféle mélyebb megértése az egyes folyamatoknak, tehát például fókuszcsoportos kutatások, amelyek segítségével pontosabb következtetéseket lehetett volna levonni. A civil szervezetek bevonásával kapcsolatban szintén megközelítésbeli problémák merültek fel, az idő és erőforrások szűkösségére tudjuk ezt is fogni. Az egyes benyomásaink és ötleteink rögzítése helyett érdekesebb lett volna nagyon konkrét változtatási javaslatokról egyeztetni - vagy, ha több idő állt volna rendelkezésre, akkor ezt több körös egyeztetéssel megvalósítani.
A hatástanulmány nem a program bevezetésének természetes velejárójaként, hanem politikai típusú kritikákra adott válaszként született meg. Ez önmagában is gyengíti az elemzés hitelét, hiszen nem a reflexív tanulás, hanem a védekezés logikája szerint készült. A tanulmányt ráadásul az a szervezeti egység készítette, amely a közösségi költségvetés lebonyolításáért is felel: így miközben nyilvánvalóan nekik van a legjobb rálátásuk a program erényeire és hátulütőire, aközben nem várható tőlük teljes objektivitás a kérdéskörben. Emiatt a dokumentum álláspontunk szerint inkább a program bemutatását és igazolását szolgálja, mintsem egy teljesen független, kritikai értékelés szerepét tölti be.
Továbbá most látszik igazán annak a hiánya, amit már 2021-ben is hiányoltunk: a kezdeti (benchmark) részletes adatok rögzítése, visszajelzések hiányában (az első szavazás utáni visszajelző kérdőív a 2023/24-es ciklusban készült) nehezen mérhető a változás például a résztvevők attitűdjében, a Fővárosi Önkormányzat működéséről való ismeretekben, benyomásokban vagy a városhoz való viszonyában. Szintén hiányoljuk, hogy nem készült felmérés a hivatali és fővárosi cégek dolgozóinak körében, hogy hogyan találkoztak a közösségi költségvetéssel és hogyan alakult a szemléletük a városlakókkal való szorosabb együttműködés hatására.
Problematizált témakör - Megvalósítás időtartama
Hipotézis/alapvetés: A nyertes ötletek megvalósítása az elvárhatónál több időt vesz igénybe.
Az egyik legfontosabb visszatérő kritika az egyes projektek megvalósítási idejét célozta. A program hatékonyságát azonban nem feltétlen növeli a rövidebb megvalósítási idő. Ráadásul kockázat, hogy a gyorsítással parkolópályára kerülhetnek ötletek: az innovatív ötletek könnyen eltűnhetnek a rendszerben, hiszen a szakmai háttérmunka jóval több lehet egy olyan ötletnél, ami nem egy bejáratott infrastrukturális fejlesztés.
A hatástanulmány nemzetközi példák segítségével is alátámasztja: nem kirívó az egyes projektek megvalósítási idejének hossza.
A K-Monitor álláspontja szerint a probléma inkább abban áll, hogy a lakosság egy fejlesztést általában a kivitelezés fázisában ismer meg, tehát akkor amikor a munkagépek ezt vagy azt csinálják a környezetében, de a tervezési és közbeszerzési szakaszban nincs jelen és nem is látja ennek feltétlen a menetét. A Közösségi Költségvetés és más részvételi költségvetések hátránya, hogy az ötletgazda vagy a támogató a folyamatot teljes egészében látja, így ha nincs beépítve tájékoztatási folyamat, vagy státuszjelentés, a projektet követők számára a megvalósítás rendkívül hosszú folyamatnak tűnik. Létezik a hivatalos honlapon egy státuszfrissítés funkció, és az ötletgazdák kapnak tájékoztatást a nyertes projektek fejleményeiről, de ez a szélesebb nyilvánosság számára nem feltétlenül látható. A tágabb kommunikáció megoldása viszont többletköltséget jelentene, ugyanakkor ezzel átláthatóbbá és követhetőbbé válna a teljes folyamat.
A Közösségi Költségvetés egy edukációs folyamat is, ahol nem csak a részvételről, a politikai rendszer egyes elemeinek működéséről, így az önkormányzatról is tanulhatnak a résztvevők. Ennek a rendszernek része, hogy egy város életét érintő szakmai kérdéseket meg kell vizsgálni, a megvalósításra közbeszerzést kell kiírni. Ha ez átláthatóbbá válik, úgy a résztvevők sem éreznek annyi hiányosságot a folyamat kapcsán.
Problematizált témakör - Újszerűség, eredetiség vs. kötelező feladat
Hipotézis/alapvetés: A programban az újszerű ötletek rovására dominálnak a kötelező feladatként értelmezhető városüzemeltetési, infrastruktúra-fejlesztési javaslatok.
A hatástanulmány is körbejárja: valóban magasabb arányban jelennek meg az infrastrukturális ötletek, azonban ennek egyik oka az is, hogy az innovatívnak ítélt ötletek sokszor megvalósíthatatlanok és a szakmai ellenőrzés fázisában kiesnek a folyamatból.
De mire mutat rá valójában az infrastrukturális és zöld ötletek túlsúlya? Egyrészt arra, hogy az önkormányzatok és a főváros vagy nem figyel más fórumon eléggé a lakossági jelzésekre pl zebraigény vagy zöldítési igényekre, vagy a lakosság nem tudja, hogy másmilyen fórumon is lehet jelezni ezeket az ötleteket és kéréseket, esetleg eredménytelen volt a próbálkozásuk.
Másrészt arra, hogy a fővárosi közszolgáltatók – különösen a BKK és a Budapest Közút – kapacitásai végesek. A jelenlegi helyzetben több száz tételből álló „várólistájuk” van kisebb-nagyobb beavatkozásokra: forgalomtechnikai módosítások, járdaépítések, akadálymentesítések, közlekedésbiztonsági fejlesztések szerepelnek ezeken. Ezek közül évente csupán néhány tucatot tudnak megvalósítani – pénzügyi és humánerőforrás-korlátok miatt.
Ez nem csak budapesti jelenség. A részvételi költségvetésről készült hatástanulmány is rámutat arra, hogy más nagyvárosokban is visszatérő probléma: a lakosság rendszeresen olyan javaslatokat tesz, amelyek egyébként is szerepelnek a város középtávú terveiben, vagy épp hosszú ideje „parkolópályán” vannak, mert nincs rájuk elegendő forrás. Ezek a várólisták ráadásul állandóan újratermelődnek – a városi infrastruktúra jellegéből fakadóan mindig lesznek sürgető beavatkozások.
A K-Monitor szerint azonban mindez azonban nem jelenti azt, hogy ezeket az igényeket ne lehetne jobban kezelni. Érdemes lenne megfontolni, hogy a közszolgáltató cégek – különösen azok, amelyek gyakran érintettek a Közösségi Költségvetés projektjeiben – tegyék átláthatóbbá saját tervezési és végrehajtási folyamataikat. Például rendszeres, nyilvános visszajelzést adhatnának arról, hogy milyen beavatkozások vannak folyamatban, mit vettek fel a várólistára, milyen ütemezéssel lehet számolni. Ezek az információk akár kapcsolódhatnának is a részvételi költségvetés felületeihez, ezzel segítve a lakosságot abban, hogy reálisabb és jobban illeszkedő javaslatokat fogalmazzanak meg.
Nem lehet minden állampolgári aktivitással egybefüggő problémát a Közösségi Költségvetés segítségével megoldani, de azt itt is meg lehet tenni, hogy az ötletbeadásra alkalmas oldalon az egyes tipikus fejlesztési ötletekhez illetékes szerv elérhetőségét társítják, ezzel csökkentve a “zebraigényeket”.
Az innovációs elvárás viszont lehet kirekesztő is, az innovatív ötlet mint kifejezés felnyomja az amúgy is magas belépési küszöböt, az állampolgárok nem mernek majd részt venni, ha kizárólag az innováció az egyetlen támogatási kritérium.
Az egyik legfontosabb hiányosság, hogy a jelenlegi rendszer nem ad képet az egyes ötletek elutasítottságáról, vagyis arról, hogy a lakosság miért utasít el bizonyos javaslatokat. Ahogy korábban is javasoltuk, érdemes lenne a szavazási felületen egyszerű visszajelző eszközöket, például emojikat vagy színkódokat integrálni, amelyek segítségével a résztvevők jelezhetik, ha valamit elutasítanak.
Továbbá jelenleg a szavazási folyamat erősen versengő jellegű, amely arra épít, hogy közösségek mozgósíthatók egy-egy ötlet körül. Bár egy kategóriában minimum egy, maximum három ötletre lehet szavazni, akár már egyetlen ötlet megjelölésével is érvényes szavazatot lehet leadni. Ennek enyhítésére hasznos lenne egy priorizálási lehetőség bevezetése, ahol a résztvevők sorrendet állíthatnának fel a kedvenc ötleteik között. Ez a megoldás csökkentené az intenzív mozgósítás szerepét, és kiegyensúlyozottabb, átláthatóbb eredményeket hozna, különösen az általánosabb, infrastrukturális javaslatok esetében.
A szavazás technikai részletei is átgondolást igényelnek. Fontos kérdés például, hogy a projektek szavazatszáma látható-e a szavazási felületen, a rendszer a népszerűségi sorrend vagy ABC-rend alapján listázza-e az ötleteket, illetve elérhető-e kulcsszavas keresés a szavazási fázisban. Ezek mind hozzájárulhatnak a részvételi fáradtság csökkentéséhez, főleg, ha offline eszközökkel – például kitelepülésekkel vagy papíralapú szavazólapokkal – is kiegészül a rendszer. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a tanulmány nem tér ki arra, hogy ezek a technikai fejlesztések – például a kulcsszavas keresés, az ötletek listázásának új logikája vagy az offline szavazási lehetőségek – milyen többlet emberi, pénzügyi és időbeli erőforrást igényelnének. Márpedig ezek ismerete elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy a javaslatok megvalósíthatósága pontosan felmérhető legyen.
Problémát jelenthet továbbá, hogy a támogatási fázis bevezetésével ismét egy kampányalapú elem került a rendszerbe (noha értjük a tehermentesítési célját is az eszköznek), ami tovább erősíti a versengést. Emellett a kategóriák száma is bővült, jelenleg öt különféle kategóriára lehet szavazni, miközben a teljes keretösszeg nem változott. Ez azt a hatást kelti, mintha ugyanannyi pénzt több részre kellene elosztani, ami csökkentheti a résztvevők bizalmát a program hatékonyságában és fenntarthatóságában.
A részvételi költségvetés jövőjét olyan új elemek erősíthetik, amelyek egyszerre ösztönzik az innovációt, csökkentik a városon belüli egyenlőtlenségeket, és szélesítik a lakossági részvétel körét.
Az egyik ígéretes lehetőség egy különdíj alapítása innovatív ötletek számára. Ez a díj azoknak az elképzeléseknek nyújtana elismerést és támogatást, amelyek bár nem kaptak sok szavazatot, mégis újszerűek, előremutatók, és hosszabb távon értéket jelenthetnek a városnak. Ilyen különdíj segítene abban, hogy ne csak a legnépszerűbb, hanem a valóban úttörő ötletek is helyet kapjanak a fejlesztési tervekben.
Fontos továbbá az egyes igények és ötletek mögötti szándékot is megértenie a fővárosnak. Érthető, hogy egy szükséges és sürgető infrastrukturális kérést a lakosság vagy az ötlet támogatói gyorsabban akarnak működésben látni, lévén igazán szükségük lehet a fejlesztésre. Bizalomépítő lehetne, ha az egyes projektek kapcsán a lakosok egyértelműbb tájékoztatást kapnának, hogy egyes kérdéseikkel, kéréseikkel melyik szervezeti egységet keressék. Az innovatív ötletek (függ attól is hogy mit tekintünk innovációnak), sokszor nem feltétlen többségi igényre reagálnak, ezért a megvalósításuk körül szerveződő figyelem is kisebb lehet.
Végül a részvétel bővítését szolgálhatná mobil szavazóbuszok vagy kitelepülések bevezetése. Ezek a helyszíni lehetőségek különösen azok számára lennének fontosak, akik nem vagy csak nehezen férnek hozzá a digitális felületekhez. Így a részvételi költségvetés valóban mindenki számára elérhető folyamattá válhatna, és közvetlenebb kapcsolatot teremtene az önkormányzat és a város különböző közösségei között.
E javaslatok nem pusztán technikai újítások: céljuk, hogy a részvételi költségvetés valóban méltányosabb, befogadóbb és kreatívabb legyen, és hogy minden városlakó érezze: a közös döntések róluk és értük szólnak.
Problematizált témakör - Területi kiegyenlítő hatás és fővárosi szintű hatás
Hipotézis/alapvetés: A program elsősorban a város eleve fejlettebb területein érvényesül, így nem tölt be terület kiegyenlítő, felzárkóztató szerepet.
A Közösségi Költségvetési program célja elsősorban a részvételiség kiterjesztése, a demokratikus tapasztalatok fokozása és a főváros intézményei és városlakói közti edukációs folyamat megvalósítása volt, nem pedig a városrészek közötti gazdasági vagy infrastrukturális különbségek kiegyenlítése. Bár a program indulásakor ezeket a célokat csak szűkszavúan deklarálták, de a megvalósított négy ciklus kategóriarendszeréből és az elkészült hatástanulmányból egyértelműen kiderül, hogy a kiegyenlítő hatás nem elvárt eredmény, hanem esetlegesen megjelenő mellékhatás.
A hatástanulmány szerint a belső kerületek (pl. VIII., XIII., XIV.) dominálják az ötletbeadásban és szavazásban. Ennek több oka is van: magasabb lakossági aktivitás, jobb hozzáférés információhoz, szervezettebb civil közeg stb. Ez strukturálisan újratermeli a fejlettebb városrészek dominanciáját, ami valóban torzító hatású – nem az elosztási rendszer hibája, hanem a részvételi arányok egyenlőtlensége.
A nyertes ötletek pusztán szavazatszám alapján kerülnek ki, nem érvényesül semmilyen területi kvóta vagy kiegyenlítő algoritmus. Így a források is a „szavazóképesebb” (belvárosi, központi) kerületekhez kötődnek. A program deklaráltan nem kívánt mesterséges kiegyenlítő mechanizmust alkalmazni, hogy a versenyt „nyílt” és „társadalmilag támogatott” formában tartsa.
A dokumentum világosan kimondja azt is, hogy a fővárosi program nem alkalmas a lokális területfejlesztési szükségletek kielégítésére. A központi program inkább „ötletlabor” vagy „demokratikus kísérleti tér”.
A K-Monitor álláspontja szerint sem lényeges területi kiegyenlítő hatást várni a programtól: helyette szempont lehet az is, hogy egyes társadalmi csoportokat segítünk a részvételben és célzott kampánnyal ösztönözzük a bevonásukat. A hatástanulmány a lakossági kérdőív alapján rámutatott, hogy főként a 20-35 közötti korosztályt sikerült mozgósítani, az idősebbeket jóval kevésbé. Ennek oka lehet, hogy a kampány nem elég integratív a számukra, vagy ők ismernek más fórumokat is az érdekeik képviselésére.
A társadalmi igazságosság erősítésére szolgálhatna a bónuszpontok rendszere, amely előnyt biztosítana azoknak az ötleteknek, amelyek hátrányos helyzetű területeken valósulnának meg. Ez hozzájárulhatna ahhoz, hogy kiegyensúlyozottabbá váljon a városi fejlesztések eloszlása, és csökkenjenek azok a területi különbségek, amelyek sok esetben éppen a részvételi esélyeket is korlátozzák.
Problematizált témakör - Kerületi programokkal való viszony
Hipotézis/alapvetés: Szükséges és lehetséges a főváros, illetve a kerületi önkormányzatok által indított közösségi (részvételi) költségvetési programok összehangolása.
A hatástanulmány fő megállapítása a témában, hogy a kerületi programok ötletbeadási és szavazási ciklusai nincsenek egymással összhangban. Továbbá sem brand, sem más szinten nem kapcsolódnak a fővárosi Közösségi Költségvetéshez, lévén ezek kerületi politikai termékek.
A kerületi és fővárosi Közösségi Költségvetési programok összehangolása kulcsfontosságú lépés lenne a részvételi folyamatok hatékonyabbá tételében. Célszerű lenne közös ütemterv vagy koordinációs mechanizmus kidolgozása, amely megelőzné az átfedéseket, és biztosítaná a zökkenőmentes lebonyolítást. A közös kommunikációs arculat, egy egységes „ernyőbrand” szintén erősítené a lakosság tudatában a részvétel fontosságát, és segítene abban, hogy a városlakók könnyebben eligazodjanak a különböző szintek programjai között. Fontos lenne továbbá egy közös digitális platform vagy összehangolt keresőfelület kialakítása, amely mind a fővárosi, mind a kerületi szintű projekteket és szavazásokat egy helyen teszi elérhetővé, ezzel csökkentve a széttagoltságot. A főváros elérhetővé tette a Közösségi Költségvetés honlapjának forráskódját a kerületek számára, így akár a fővárosi platformon is futhatnak helyi részvételi költségvetések – eddig egy kerület élt ezzel a lehetőséggel, de izgalmas kísérlet, hogy ez hozzájárul-e a rendszer szélesebb körű beágyazódásához.
A K-Monitor álláspontja szerint a tematikus elhatárolás is elengedhetetlen lenne: míg a fővárosi szint a város egészére ható ügyekre (például közlekedés, közparkok) fókuszálhatna, a kerületek a helyi közösségi terekkel, kisebb fejlesztésekkel foglalkozhatnának, így elkerülve a hatáskörök és feladatok összemosódását. A tapasztalat- és tudásmegosztás szintén erősítendő terület: egy koordinációs fórum vagy munkacsoport létrehozása segíthetne a jó gyakorlatok, innovációk és tanulságok megosztásában a főváros és a kerületek között.
A részvételi költségvetésekről elkülönülten helyben vagy egyáltalán nem készült eddig visszajelzés. Egy közös adatgyűjtési és visszajelzési rendszer segítene abban, hogy mindkét szinten jobban megértsék a lakosság igényeit és szokásait, míg közös eredménykommunikáció, átláthatóvá tenné, milyen ötletek valósultak meg, ezzel növelve a lakosság bizalmát.
A program költségei
A Közgyűlés által elfogadott határozat előírta a program költségeinek kimutatását.
A hatástanulmány rámutatott, hogy a program működési költségeiben a humán kapacitás és a kommunikációs aktivitás jelentik a kritikus tételeket. A humán kapacitás jelenlegi szintje az alapvető működést biztosítja, de nem ad lehetőséget például jelentősen több deliberatív esemény megszervezésére. A megfelelő kommunikációs költségek biztosítása pedig azért különösen fontos, hogy olyan társadalmi csoportok bevonását is tudja biztosítani amelyek részvétele ma még alacsony (középiskolás korosztály, társadalmilag érzékeny csoportok, alacsonyabb társadalmi státuszú csoportok stb.)
A K-Monitor szerint a hatástanulmány joggal hívja fel a figyelmet a humán kapacitás és a kommunikációs költségek jelentőségére, és bár valóban fontos lenne ezeknek a tételeknek a pontosabb kimutatása, a program értéke nem csupán költségvetési sorokban mérhető. A Fővárosi Önkormányzat részvételiséget erősítő munkatársai és a Civil Iroda olyan szemléletet képviselnek, amely nélkül joggal lehetne számon kérni a részvételiségre vonatkozó politikai vállalások teljesülését. Emellett sok civil szervezet és közösség az ötletek kidolgozásával, kampányolásával és a közpolitikai diskurzusban való aktív részvétellel olyan mennyiségű és értékű ingyen munkát végez el, amely nemcsak nehezen számszerűsíthető, de a város közösségi működésének egyik legfontosabb erőforrása is.
A program skálázhatósága és kiterjesztése
A vizsgálat célja volt az is, hogy a program jövőjét meghatározó javaslatok kidolgozásához adjon megfelelő információt. Ahogy a hatástanulmány kifejti, ez a kérdés erősen függ a jövőben Közösségi Költségvetések erőforrásainak emelésétől, adminisztratív terhektől és ezzel összefüggésben a népszerűsítés sikerességétől.
A K-Monitor úgy véli, a fő problémát valóban az jelenti, hogy bár évről évre nő a Közösségi Költségvetésben résztvevő szavazók száma, a folyamat mégsem tud igazán erős kommunikációs üzenetté vagy társadalmi élménnyé válni. Ennek okai mélyebben gyökereznek: apolitikus attitűd, bizalmatlanság a közintézményekkel szemben, általános szkepticizmus a demokratikus folyamatok működésével kapcsolatban, valamint a részvétel elutasítása a „semmit nem érünk el vele” gondolkodás miatt. Mindezek miatt sokan még mindig kívülállónak érzik magukat, és nem hisznek abban, hogy ötleteik valóban hatással lehetnek a város működésére.
A Közösségi Költségvetési tanács - melynek tagjai arra kaptak lehetőséget, hogy kiválasszák az önkormányzat által már leellenőrzött és megvalósíthatónak talált ötletek közül azokat, amelyek rákerülhetnek a szavazólapra - megszüntetése bár költségcsökkentést jelentett, ugyanakkor az egyik legértékesebb demokratikus fórum is elveszett vele. Ennek a tanácsnak a visszahozása, akár újragondolt formában, fontos lépés lenne: nemcsak a szakmai és lakossági szempontok összehangolását segítené, hanem a közvetlen, személyes bevonódás lehetőségét is megteremtené. Érdemes lenne erőforrásokat elkülöníteni nemcsak a tanács újjáalakítására, hanem kiegészítő eseményekre is, mint például ötletbörzék, közösségi fórumok, lakossági találkozók, tematikus workshopok. Ezek nemcsak az ötletek gyűjtésére és finomítására szolgálhatnának, hanem a program népszerűsítésére, a részvételi kedv növelésére és a demokratikus kultúra erősítésére is.
Ezen túlmenően a kommunikációs stratégiát is érdemes lenne újragondolni: a sikeres megvalósult projektek láthatóvá tétele, a résztvevők történeteinek bemutatása, valamint hiteles, érthető kommunikáció a folyamatok menetéről és eredményeiről hozzájárulhatna a bizalom építéséhez és a részvételi szkepticizmus csökkentéséhez.
A Közösségi Költségvetés jövője
Kép forrása: budapest.hu
A K-Monitor szerint a Közösségi Költségvetés akkor tud hosszú távon is fenntartható és hiteles részvételi eszközzé válni, ha világos célok mentén, fokozatosan építkezik, és nem vállalja magára az összes demokratikus hiány pótlását. Ehhez nemcsak stabil költségvetési háttérre, hanem kiszámítható politikai támogatásra és a résztvevők megbecsülésére is szükség van. A program nem lehet minden, de lehet valami fontos: egy nyitott város kísérlete arra, hogyan lehet a közpénzek elköltésébe több hangot, több szempontot és több embert bevonni.
Ha nincs pénz a Közösségi Költségvetés fejlesztésére, fontos lenne arra időt fordítani, hogy a kiszervezhető feladatok egy részét önkéntes alapon helyettesítsék, például a moderátori funkciókat önkéntesek is elláthatják az egyes ötletbörzéken, vagy a kommunikációs kampány egyes elemeit is lehet önkéntességi alapon üzemeltetni.
A K-Monitor is tagja a főváros által vezetett Nyitott Budapest munkacsoportnak ahol lehetőségünk van visszajelezni a Közösségi Költségvetéssel és más civileket is érintő részvételi vagy átláthatósági folyamattal kapcsolatban. A felmerülő kritikákat, javaslatokat időről időre becsatornázzuk a folyamatba.
