Magyarországon 2026 tavasza óta olyan politikai helyzet áll fenn, amelyben napirenden van egy teljesen új Alkotmány megszövegezése. A kormányváltást követően az Országgyűlés júliusban elfogadta az Alaptörvény tizenhetedik módosítását, amely kimondja: a törvényhozás mint alkotmányozó hatalom szándéka, hogy széles társadalmi és szakmai egyeztetést követően megalkossa Magyarország új Alkotmányát. Az átlátható MI-államról szóló bejegyzéssorozatunk első része.
Ez a pillanat ritka lehetőség, ugyanakkor egyben kockázat is. Ha tényleg új alkotmányszöveg készül, az a kérdés, hogy mit mond (vagy hallgat el) az algoritmikus közhatalomról, évtizedekre meghatározhatja, hogy Magyarországon az állampolgár vagy az adatvezérelt bürokrácia kezében lesz-e a bizonyítási teher. A tét nem elvont: az állam ma is működtet mesterséges intelligenciára (MI) támaszkodó döntéstámogató rendszereket a NAV kockázatelemzésétől a rendőrség arcfelismerő hálózatáig —, amelyek arányosságát kívülről gyakorlatilag senki nem tudja megítélni. Ezekről korábban részletesen írtunk; itt most nem a konkrét eseteket, hanem az alkotmányos keretet állítjuk a középpontba, és arra keressük a választ, hogyan lehet alkotmányjogi szintre emelni a korábbi jogalkotási javaslatainkhoz kapcsolódó alapelveket.
A meglévő alapjogok kiterjesztő értelmezése: a holland és a francia példa
A klasszikus alkotmányos garanciarendszer — a jogállamiság, a tisztességes eljáráshoz való jog, az indokolási kötelezettség, a bírói felülvizsgálat — mind arra épül, hogy egy közhatalmi döntés mögött azonosítható, számon kérhető emberi mérlegelés áll: van kire mutatni, van, aki elmagyarázza, miért, és van precedens, amelyre hivatkozni lehet. Az algoritmikus döntéstámogatás ezt a láncot törheti meg: egy gépi tanulási modell nem indokol a szó hagyományos értelmében, hanem statisztikai mintázatok alapján súlyoz, működése gyakran még a fejlesztői számára is csak részben átlátható, a szerepe pedig könnyen elmosódik a formálisan megmaradó emberi jóváhagyás mögött.
Erre reflektálva egy hágai bíróság 2020-ban az Emberi Jogok Európai Egyezményének magánélet tiszteletben tartásához való jogot védő 8. cikkét alkalmazva leállította a holland állam SyRI nevű, jóléti csalásokat szűrő kockázatelemző rendszerét, mert a jogszabály nem adott elegendő betekintést abba, hogyan működik a kockázati modell, milyen adatokon alapul, és mi vezet a fokozott kockázat megállapításához. Az érintettek nem ismerték saját kockázati pontszámukat, ezért nem is tudták azt vitatni, ami önmagában sértette a tisztességes egyensúly követelményét. A holland eset azért fontos precedens, mert egy klasszikus alapjogi teszt — a magánélethez való jog arányossági mérlegelése — tökéletesen alkalmazhatónak bizonyult az algoritmikus államra.
Franciaországban ezt a felismerést a jogalkotó és az Alkotmánytanács együtt formálta joggá. A 2016-os digitális köztársaságról szóló törvény bevezette a tisztán algoritmikus alapon hozott egyedi közigazgatási döntésekhez fűződő tájékoztatáshoz és magyarázathoz való jogot; az Alkotmánytanács 2018-as döntésében ehhez három feltételt szabott: a döntést hozó algoritmus nem támaszkodhat kizárólag tiltott adatokra; az érintettnek joga van kifogást emelni és emberi felülvizsgálatot kérni; a rendszer működéséről pedig érthető magyarázatot kell kapnia. Amikor 2020-ban a Parcoursup felsőoktatási felvételi algoritmus nyilvánosságát vizsgálta, a testület kifejezetten az 1789-es Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának a közhivatalnokok elszámoltathatóságáról szóló 15. cikkéből vezette le az algoritmusok működéséhez való hozzáférés jogát. Vagyis nem külön MI-alapjogot talált ki, hanem a meglévő, 18. századi eredetű elszámoltathatósági klauzulát terjesztette ki a 21. századi közigazgatási technológiára.
A két eset együtt egy közös alapelvet rajzol ki, amelyet az ellenőrizhetőség elvének nevezhetünk: a közhatalom algoritmikus gyakorlása sem képezhet kivételt az elszámoltathatóság és a jogorvoslat alól. Ugyanez az elv megjelent szupranacionális szinten is, idén lépett hatályba az Európa Tanácsnak a MI emberi jogokra, demokráciára és jogállamiságra gyakorolthatásáról szóló keretegyezménye, amelyet 2024 szeptemberében nyitottak meg aláírásra. Az egyezmény kifejezetten a közhatalmi, illetve közhatalom nevében eljáró szereplők MI-használatára vonatkozik, és olyan elveket rögzít, mint az elszámoltathatóság, a megkülönböztetés-mentesség és a megbízhatóság.
Ahol a MI már bekerült — vagy majdnem bekerült — az alkotmányba
A holland és a francia út közös vonása, hogy egyik sem igényelte a MI szó megjelenését az alkotmányban: a bíróságok a meglévő alapjogokat terjesztették ki. Máshol azonban a jogalkotó továbbment, és megpróbálta magát a technológiát is nevesíteni a legmagasabb szintű normákban. Ezek a kísérletek, még ha többségük egyelőre javaslat szintjén maradtak is, jó viszonyítási pontot jelenthetnek akár a magyar alkotmányozáshoz is.
A legfrissebb és leglátványosabb példa Görögország. Kyriakos Mitszotakisz miniszterelnök 2026 májusában terjesztett elő A MI inkorporációját célzó alkotmánymódosítási javaslatot. A tervezett rendelkezés szerint a MI-nek az egyén szabadságát és a társadalom jólétét kell szolgálnia, biztosítva, hogy a kockázatok mérséklődjenek, előnyei pedig teljes mértékben érvényesüljenek.
Chile ennél is hamarabb lépett: 2021-ben elsőként a világon emelte alkotmányos szintre a neurotechnológiákkal és a MI-val szembeni védelmet, kimondva, hogy a tudományos-technológiai fejlődésnek az embert kell szolgálnia, és külön védelmet biztosítva az agyi tevékenységnek és az abból származó adatoknak. A chilei példa így nem javaslat maradt, hanem hatályos alkotmányszöveg, amelyre 2023-ban egy legfelső bírósági döntés is támaszkodott egy technológiai céggel szemben.
Franciaországban a bírói úton kimunkált megoldás mellett kifejezett alkotmányszövegezési kísérlet is született. Pierre-Alain Raphan képviselő már 2020 januárjában benyújtott egy a MI és az algoritmusok chartájáról szóló alkotmánymódosítási javaslatot, amely az 1789-es Nyilatkozat továbbgondolásaként a Preambulumba illesztette volna a technológiára vonatkozó alapelveket, adaptálva a szabadság fogalmát a digitális korra. A javaslat végül nem került be az alkotmányba, azonban ez volt az első szövegszerű kísérlet Európában a MI megjelenítésére valamely alkotmány szövegében.
Mexikó a hatásköri oldalról közelít: 2025 februárjában javaslat született az alkotmány módosítására, amely kifejezetten nevesítené a MI-t, és ezzel a szövetségi Kongresszusnak adna egyértelmű alkotmányos felhatalmazást a MI szabályozására. A cél itt nem egy új alapjog kimondása, hanem annak biztosítása, hogy a majdani MI-törvények szilárd alkotmányos alapon álljanak, és nehezebben legyenek bíróság előtt megtámadhatók.
A minnesotai példa egészen más irányból közelít, és épp ezért tanulságos. Egy 2026-ban benyújtott alkotmánymódosító javaslat azt a kérdést tenné fel a szavazóknak, hogy az állam alkotmánya mondja ki: a MI-nek nincs szólásszabadsághoz való joga, a szabad véleménynyilvánítás garanciája nem terjed ki ezekre az eszközökre. A javaslat éles vitát váltott ki: kritikusai szerint a megfogalmazás akaratlanul azok jogait is korlátozhatja, akik MI-eszközzel fejezik ki magukat, hiszen a MI nem folytat önálló kommunikációt, hanem eszköz az ember kezében.
Ezekből a példákból két, egymást kiegészítő stratégia rajzolódik ki: a kifejezett digitális alapjogok vagy célértékek alkotmányba emelése (a görög, chilei és a francia javaslat útja) és a meglévő alapjogok kiterjesztő értelmezése (a francia bírósági, mexikói és holland út). A minnesotai eset ráadásul arra is figyelmeztet, hogy a kettő gyakran egyszerre van jelen, és hogy egy rosszul megfogalmazott alkotmányos rendelkezés akár szűkítheti is az alapjogok nyújtotta védelmet. A magyar alkotmányozásnak azt kell eldöntenie, ezeket az utakat milyen arányban kombinálja.
Kell-e, lehet-e alkotmányos szinten szabályozni?
Egy alkotmányos rendelkezés nemcsak nehezebben módosítható és erősebb alkotmánybírósági védelmet élvez, hanem gyakorlati szempontból is különbséget jelent a törvényi szabályozáshoz képest. Az algoritmikus döntéshozatal éppen azokat a hatalmi ágak közötti egyensúlyi pontokat kerülheti meg, amelyeket az alkotmány hivatott védeni. Ha egy kockázatelemző modell de facto előre kiválasztja, kit ellenőriznek, kinek utasítják el a kérelmét, akkor a döntés valódi súlypontja elmozdul a közigazgatási eljárástól a modellt tervező, jellemzően nem is állami szereplők felé. Ezt a hatalomátrendeződést törvényi szinten nehezebb tetten érni, mert a törvényhozó többség bármikor átírhatja a garanciákat, míg egy alkotmányos elv legalább az alkotmánybírósági kontroll alapjául szolgálhat. Ugyanakkor az alkotmányba emelés önmagában nem garancia semmire, ezt épp a magyar tapasztalat mutatja meg élesen.
Három terület, ahol helye lehet a MI alkotmányba foglalásának
Az alábbiakban három, egymást erősítő területet vetünk fel, amelyek kapcsán érdemes lehet a MI alkotmányszövegbe való integrálásáról gondolkodni. Nem technológiai részletszabályokra, hanem elvi rendelkezésekre van szükség, amelyek túlélik az egyes technológiák cserélődését.
- A MI és az ember kapcsolata: az emberi mérlegelés elsőbbsége
A legalapvetőbb kérdés, hogy meddig terjedhet a MI szerepe egy embert érintő közhatalmi döntésben, és hol húzódik a határ ember és MI jogalanyisága között. A minnesotai szólásszabadság-vita épp ezt a határt feszegeti: azt, hogy a MI önmagában nem jogalany, hanem eszköz; a jogok és a felelősség az embert illetik. Ebből a felismerésből vezethető le az az alkotmányos garancia, hogy az egyénről szóló, rá nézve jelentős hatású döntésben mindig legyen érdemi, számon kérhető emberi mérlegelés, és hogy senkit ne lehessen pusztán automatizált eljárás alapján szankcionálni vagy egy szolgáltatásból kizárni. Ez alkotmányos szinten az emberi felülvizsgálathoz való jogként fogalmazható meg: a MI a közhatalom gyakorlásában eszköz maradhat, de nem léphet az emberi döntés helyébe.
- A MI-hez való hozzáférés mint alapjog
A második terület nem a MI-vel szembeni védelemre fókuszál, hanem az ahhoz való hozzáférésre. Ahogy több alkotmány és nemzetközi szervezet felvetette az internethez való hozzáférés vagy a digitális oktatáshoz való jog alkotmányos rögzítését, úgy reális kérdés lehet, hogy a MI-alapú szolgáltatásokból való kiszorulás önmagában az esélyegyenlőséget, végső soron a törvény előtti egyenlőséget sértheti-e. A digitális szakadék ma már nemcsak az internet-hozzáférésről szól, hanem arról is, ki fér hozzá a tanulást és ügyintézést átalakító MI-eszközökhöz. Egy előremutató alkotmány ezt államcélként kezelheti: nem azonnal kikényszeríthető alanyi jogként, hanem olyan alkotmányos értékként, amely az államot a hozzáférés méltányos biztosítására és a kirekesztődés elleni fellépésre kötelezi. A MI állam korában a MI-hez való hozzáférés nélkülözhetetlen előfeltétele a közhatalom elszámoltathatóságának is.
- A közszférabeli MI átláthatósága mint alapelv
A harmadik — és talán legkézzelfoghatóbb — terület az állami MI-használat átláthatósága. Ez nem technológiai részletszabály, hanem annak kimondása, hogy a közhatalom algoritmikus eszközökkel történő gyakorlása nem képezhet kivételt az információszabadság és az elszámoltathatóság alkotmányos elvei alól. Alkotmányos szinten ez olyan alapelvként rögzíthető, amely szerint minden működő vagy tervezett közszférabeli döntéstámogató rendszer létéről, finanszírozási és fejlesztői hátteréről, céljáról és működési logikájáról a nyilvánosságnak tudnia kell. A MI átláthatóságával kapcsolatos legfontosabb jogalkotási javaslatainkról korábban már írtunk, ezen javaslataink alapjainak is véleményünk szerint az alkotmányszövegben lenne a helye.
A MI alkotmányszövegben való megjelenítésére vonatkozó három legfontosabb javaslatunk tehát az emberi mérlegelés elsőbbsége, a MI-hez való méltányos hozzáférés államcélja, és a közszférabeli MI átláthatóságának alapelve. Ez nem a MI szó szimbolikus megjelenítéséről szól, hanem arról, hogy a technológia által eltolt hatalmi egyensúlyt maga az alkotmány korrigálja.
Összegzés
Az állami MI-rendszerek nem a jövő forgatókönyvei, hanem a jelen valósága. Évek óta működnek anélkül, hogy külső szereplők érdemben meg tudnák ítélni arányosságukat. A nemzetközi tapasztalat — a holland bírói gyakorlattól a francia alkotmánytanácsi döntéseken át a görög, francia és minnesotai alkotmányszövegezési javaslatokig és az Európa Tanács MI-egyezményéig — azt mutatja, hogy az alapjogi keretek alkalmazhatók az algoritmikus államra, de csak akkor, ha valaki kikényszeríti ezt: bíróság, alkotmánybíróság vagy maga az alkotmányozó hatalom.
Magyarországon hamarosan az alkotmányozó hatalom kezébe kerülhet a döntés. Egy induló alkotmányozási folyamat ritkán adódó alkalom arra, hogy a közhatalom és a polgár közötti, technológia által eltolt egyensúlyt már a tervezés fázisában korrigáljuk. Ráadásul amennyiben az új alkotmány megfelelően reflektál majd a technológiai fejlődés gyorsan növekvő társadalmi súlyára, a MI mindennapi jelenlétére és közszférabeli szerepére, ez olyan alkotmányos innovációt testesíthet meg, amely nemzetközileg is jelentős figyelmet kaphat és mintául szolgálhat akár más országoknak is. Ezért is fogalmaztuk meg legfontosabb releváns javaslatainkat már most, az alkotmányozási folyamat érdemi szakaszának kezdete előtt.
Szentgáli-Tóth Boldizsár
