Őszi blogbejegyzéssorozatot indít a K-Monitor

A mesterséges intelligencia (MI) ma már nem a jövő technológiája, hanem a jelen magyar közigazgatásának sokszor észrevétlenül maradó szereplője. Kockázatelemző algoritmusok szűrik az adózókat, arcfelismerő rendszerek pásztázzák a köztereket, és egyre több háttérintézmény kísérletezik automatizált döntéstámogató eszközökkel. Mindeközben amint arra már korábban is többször felhívtuk a figyelmet, arról, hogy ezek a rendszerek pontosan hogyan működnek, kiket érintenek és milyen felügyelet alatt állnak, alig tudhatunk valamit.

A K-Monitor mindig is abból az elvből indult ki, hogy a közhatalom gyakorlása csak akkor legitim, ha ellenőrizhető. Ez az elv vezet minket akkor is, amikor önkormányzati átláthatóságot vagy közbeszerzéseket vizsgálunk, és akkor is, amikor az állami működés talán legújabb, egyelőre csak nagyon nehezen megragadható rétegét, az algoritmikus döntéshozatalt illetve döntéselőkészítést próbáljuk láthatóvá tenni. Ezt a munkát készítettük elő már a nyáron megfogalmazott hat jogalkotási javaslatunkkal is, ezek a nyilvános MI-regiszter létrehozatalára, a hatékony jogorvoslatra, a MI Tanács átláthatóságára, a MI közbeszerzések számonkérhetőségére, az információszabadság szabályainak cizellálására és a hivatali árnyék-MI-használat rendezésére irányultak. Ezek azok a főbb csomópontok, amelyek következetes érvényesítése véleményünk szerint elvezethet az állami MI használat átláthatóságához.

Most induló blogsorozatunkkal továbblépünk. A kormányváltást követő változások lehetőségére reflektálva és kiemelten kezelve a modern technológia növekvő társadalmi szerepe szempontjából is a közeljövőben várható alkotmányozási folyamatot, fent említett jogalkotási javaslatainkat tágabb kontextusba helyezzük. Áttekintjük azt, milyen a MI-hez kapcsolódó szabályokat lehet érdemes alkotmányos szinten rögzíteni; hol van szükség törvényi beavatkozásra; és mely kapcsolódó kérdésekben lehet elegendő az alacsonyabb szintű szabályozás. Mindehhez igyekszünk minél alaposabban feltárni, hol tart ma a hazai gyakorlat és milyen az az európai háttér, illetve melyek azok a külföldi példák, viták és jó gyakorlatok, amelyeket érdemes figyelemmel kísérnünk.

A blogsorozat egy-egy bejegyzése más-más szemszögből közelíti meg ugyanazt a kérdést: hogyan lehet a technológiai fejlődés jogi környezetét úgy alakítani, hogy az ne az állam és a polgár közötti hatalmi egyenlőtlenséget mélyítse, hanem a közélet tisztaságát és átláthatóságát szolgálja. Nyitó blogbejegyzésünkben ezt a kérdést tesszük fel a lehető legátfogóbban: kell-e, lehet-e alkotmányos szinten szabályozni az automatizált közhatalmi döntéseket és amennyiben igen, hogyan. A további bejegyzésekben sorra vesszük majd a konkrét szabályozási területeket és a releváns nemzetközi jó gyakorlatokkal  is részletesebben foglalkozunk.

Eddigi bejegyzéseink:
1. Alkotmányozás előtt az algoritmusok korában: lehet-e helye a MI-nek az új alkotmányban?

Szentgáli-Tóth Boldizsár

Hasznosnak tartod a munkánkat? Segítenél?

Támogasd a K-Monitort!

Magyarországon 2026 tavasza óta olyan politikai helyzet áll fenn, amelyben napirenden van egy teljesen új Alkotmány megszövegezése. A kormányváltást követően az Országgyűlés júliusban elfogadta az Alaptörvény tizenhetedik módosítását, amely kimondja: a törvényhozás mint alkotmányozó hatalom szándéka, hogy széles társadalmi és szakmai egyeztetést követően megalkossa Magyarország új Alkotmányát. Az átlátható MI-államról szóló bejegyzéssorozatunk első része.

Ez a pillanat ritka lehetőség, ugyanakkor egyben kockázat is. Ha tényleg új alkotmányszöveg készül, az a kérdés, hogy mit mond (vagy hallgat el) az algoritmikus közhatalomról, évtizedekre meghatározhatja, hogy Magyarországon az állampolgár vagy az adatvezérelt bürokrácia kezében lesz-e a bizonyítási teher. A tét nem elvont: az állam ma is működtet mesterséges intelligenciára (MI) támaszkodó döntéstámogató rendszereket a NAV kockázatelemzésétől a rendőrség arcfelismerő hálózatáig —, amelyek arányosságát kívülről gyakorlatilag senki nem tudja megítélni. Ezekről korábban részletesen írtunk; itt most nem a konkrét eseteket, hanem az alkotmányos keretet állítjuk a középpontba, és arra keressük a választ, hogyan lehet alkotmányjogi szintre emelni a korábbi jogalkotási javaslatainkhoz kapcsolódó alapelveket.

A meglévő alapjogok kiterjesztő értelmezése: a holland és a francia példa

A klasszikus alkotmányos garanciarendszer — a jogállamiság, a tisztességes eljáráshoz való jog, az indokolási kötelezettség, a bírói felülvizsgálat — mind arra épül, hogy egy közhatalmi döntés mögött azonosítható, számon kérhető emberi mérlegelés áll: van kire mutatni, van, aki elmagyarázza, miért, és van precedens, amelyre hivatkozni lehet. Az algoritmikus döntéstámogatás ezt a láncot törheti meg: egy gépi tanulási modell nem indokol a szó hagyományos értelmében, hanem statisztikai mintázatok alapján súlyoz, működése gyakran még a fejlesztői számára is csak részben átlátható, a szerepe pedig könnyen elmosódik a formálisan megmaradó emberi jóváhagyás mögött.

Erre reflektálva egy hágai bíróság 2020-ban az Emberi Jogok Európai Egyezményének magánélet tiszteletben tartásához való jogot védő 8. cikkét alkalmazva leállította a holland állam SyRI nevű, jóléti csalásokat szűrő kockázatelemző rendszerét, mert a jogszabály nem adott elegendő betekintést abba, hogyan működik a kockázati modell, milyen adatokon alapul, és mi vezet a fokozott kockázat megállapításához. Az érintettek nem ismerték saját kockázati pontszámukat, ezért nem is tudták azt vitatni, ami önmagában sértette a tisztességes egyensúly követelményét. A holland eset azért fontos precedens, mert egy klasszikus alapjogi teszt — a magánélethez való jog arányossági mérlegelése — tökéletesen alkalmazhatónak bizonyult az algoritmikus államra.

Franciaországban ezt a felismerést a jogalkotó és az Alkotmánytanács együtt formálta joggá. A 2016-os digitális köztársaságról szóló törvény bevezette a tisztán algoritmikus alapon hozott egyedi közigazgatási döntésekhez fűződő tájékoztatáshoz és magyarázathoz való jogot; az Alkotmánytanács 2018-as döntésében ehhez három feltételt szabott: a döntést hozó algoritmus nem támaszkodhat kizárólag tiltott adatokra; az érintettnek joga van kifogást emelni és emberi felülvizsgálatot kérni; a rendszer működéséről pedig érthető magyarázatot kell kapnia. Amikor 2020-ban a Parcoursup felsőoktatási felvételi algoritmus nyilvánosságát vizsgálta, a testület kifejezetten az 1789-es Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának a közhivatalnokok elszámoltathatóságáról szóló 15. cikkéből vezette le az algoritmusok működéséhez való hozzáférés jogát. Vagyis nem külön MI-alapjogot talált ki, hanem a meglévő, 18. századi eredetű elszámoltathatósági klauzulát terjesztette ki a 21. századi közigazgatási technológiára.

A két eset együtt egy közös alapelvet rajzol ki, amelyet az ellenőrizhetőség elvének nevezhetünk: a közhatalom algoritmikus gyakorlása sem képezhet kivételt az elszámoltathatóság és a jogorvoslat alól. Ugyanez az elv megjelent szupranacionális szinten is, idén lépett hatályba az Európa Tanácsnak a MI emberi jogokra, demokráciára és jogállamiságra gyakorolthatásáról szóló keretegyezménye, amelyet 2024 szeptemberében nyitottak meg aláírásra. Az egyezmény kifejezetten a közhatalmi, illetve közhatalom nevében eljáró szereplők MI-használatára vonatkozik, és olyan elveket rögzít, mint az elszámoltathatóság, a megkülönböztetés-mentesség és a megbízhatóság.

Ahol a MI már bekerült — vagy majdnem bekerült — az alkotmányba

A holland és a francia út közös vonása, hogy egyik sem igényelte a MI szó megjelenését az alkotmányban: a bíróságok a meglévő alapjogokat terjesztették ki. Máshol azonban a jogalkotó továbbment, és megpróbálta magát a technológiát is nevesíteni a legmagasabb szintű normákban. Ezek a kísérletek, még ha többségük egyelőre javaslat szintjén maradtak is, jó viszonyítási pontot jelenthetnek akár a magyar alkotmányozáshoz is.

A legfrissebb és leglátványosabb példa Görögország. Kyriakos Mitszotakisz miniszterelnök 2026 májusában terjesztett elő A MI inkorporációját célzó alkotmánymódosítási javaslatot. A tervezett rendelkezés szerint a MI-nek az egyén szabadságát és a társadalom jólétét kell szolgálnia, biztosítva, hogy a kockázatok mérséklődjenek, előnyei pedig teljes mértékben érvényesüljenek.

Chile ennél is hamarabb lépett: 2021-ben elsőként a világon emelte alkotmányos szintre a neurotechnológiákkal és a MI-val szembeni védelmet, kimondva, hogy a tudományos-technológiai fejlődésnek az embert kell szolgálnia, és külön védelmet biztosítva az agyi tevékenységnek és az abból származó adatoknak. A chilei példa így nem javaslat maradt, hanem hatályos alkotmányszöveg, amelyre 2023-ban egy legfelső bírósági döntés is támaszkodott egy technológiai céggel szemben.

Franciaországban a bírói úton kimunkált megoldás mellett kifejezett alkotmányszövegezési kísérlet is született. Pierre-Alain Raphan képviselő már 2020 januárjában benyújtott egy a MI és az algoritmusok chartájáról szóló alkotmánymódosítási javaslatot, amely az 1789-es Nyilatkozat továbbgondolásaként a Preambulumba illesztette volna a technológiára vonatkozó alapelveket, adaptálva a szabadság fogalmát a digitális korra. A javaslat végül nem került be az alkotmányba, azonban ez volt az első szövegszerű kísérlet Európában a MI megjelenítésére valamely alkotmány szövegében.

Mexikó a hatásköri oldalról közelít: 2025 februárjában javaslat született az alkotmány módosítására, amely kifejezetten nevesítené a MI-t, és ezzel a szövetségi Kongresszusnak adna egyértelmű alkotmányos felhatalmazást a MI szabályozására. A cél itt nem egy új alapjog kimondása, hanem annak biztosítása, hogy a majdani MI-törvények szilárd alkotmányos alapon álljanak, és nehezebben legyenek bíróság előtt megtámadhatók.

A minnesotai példa egészen más irányból közelít, és épp ezért tanulságos. Egy 2026-ban benyújtott alkotmánymódosító javaslat azt a kérdést tenné fel a szavazóknak, hogy az állam alkotmánya mondja ki: a MI-nek nincs szólásszabadsághoz való joga, a szabad véleménynyilvánítás garanciája nem terjed ki ezekre az eszközökre. A javaslat éles vitát váltott ki: kritikusai szerint a megfogalmazás akaratlanul azok jogait is korlátozhatja, akik MI-eszközzel fejezik ki magukat, hiszen a MI nem folytat önálló kommunikációt, hanem eszköz az ember kezében.

Ezekből a példákból két, egymást kiegészítő stratégia rajzolódik ki: a kifejezett digitális alapjogok vagy célértékek alkotmányba emelése (a görög, chilei és a francia javaslat útja) és a meglévő alapjogok kiterjesztő értelmezése (a francia bírósági, mexikói és holland út). A minnesotai eset ráadásul arra is figyelmeztet, hogy a kettő gyakran egyszerre van jelen, és hogy egy rosszul megfogalmazott alkotmányos rendelkezés akár szűkítheti is az alapjogok nyújtotta védelmet. A magyar alkotmányozásnak azt kell eldöntenie, ezeket az utakat milyen arányban kombinálja.

Kell-e, lehet-e alkotmányos szinten szabályozni?

Egy alkotmányos rendelkezés nemcsak nehezebben módosítható és erősebb alkotmánybírósági védelmet élvez, hanem gyakorlati szempontból is különbséget jelent a törvényi szabályozáshoz képest. Az algoritmikus döntéshozatal éppen azokat a hatalmi ágak közötti egyensúlyi pontokat kerülheti meg, amelyeket az alkotmány hivatott védeni. Ha egy kockázatelemző modell de facto előre kiválasztja, kit ellenőriznek, kinek utasítják el a kérelmét, akkor a döntés valódi súlypontja elmozdul a közigazgatási eljárástól a modellt tervező, jellemzően nem is állami szereplők felé. Ezt a hatalomátrendeződést törvényi szinten nehezebb tetten érni, mert a törvényhozó többség bármikor átírhatja a garanciákat, míg egy alkotmányos elv legalább az alkotmánybírósági kontroll alapjául szolgálhat. Ugyanakkor az alkotmányba emelés önmagában nem garancia semmire, ezt épp a magyar tapasztalat mutatja meg élesen. 

Három terület, ahol helye lehet a MI alkotmányba foglalásának

Az alábbiakban három, egymást erősítő területet vetünk fel, amelyek kapcsán érdemes lehet a MI alkotmányszövegbe való integrálásáról gondolkodni. Nem technológiai részletszabályokra, hanem elvi rendelkezésekre van szükség, amelyek túlélik az egyes technológiák cserélődését.

1. A MI és az ember kapcsolata: az emberi mérlegelés elsőbbsége

A legalapvetőbb kérdés, hogy meddig terjedhet a MI szerepe egy embert érintő közhatalmi döntésben, és hol húzódik a határ ember és MI jogalanyisága között. A minnesotai szólásszabadság-vita épp ezt a határt feszegeti: azt, hogy a MI önmagában nem jogalany, hanem eszköz; a jogok és a felelősség az embert illetik. Ebből a felismerésből vezethető le az az alkotmányos garancia, hogy az egyénről szóló, rá nézve jelentős hatású döntésben mindig legyen érdemi, számon kérhető emberi mérlegelés, és hogy senkit ne lehessen pusztán automatizált eljárás alapján szankcionálni vagy egy szolgáltatásból kizárni. Ez alkotmányos szinten az emberi felülvizsgálathoz való jogként fogalmazható meg: a MI a közhatalom gyakorlásában eszköz maradhat, de nem léphet az emberi döntés helyébe.

2. A MI-hez való hozzáférés mint alapjog

A második terület nem a MI-vel szembeni védelemre fókuszál, hanem az ahhoz való hozzáférésre. Ahogy több alkotmány és nemzetközi szervezet felvetette az internethez való hozzáférés vagy a digitális oktatáshoz való jog alkotmányos rögzítését, úgy reális kérdés lehet, hogy a MI-alapú szolgáltatásokból való kiszorulás önmagában az esélyegyenlőséget, végső soron a törvény előtti egyenlőséget sértheti-e. A digitális szakadék ma már nemcsak az internet-hozzáférésről szól, hanem arról is, ki fér hozzá a tanulást és ügyintézést átalakító MI-eszközökhöz. Egy előremutató alkotmány ezt államcélként kezelheti: nem azonnal kikényszeríthető alanyi jogként, hanem olyan alkotmányos értékként, amely az államot a hozzáférés méltányos biztosítására és a kirekesztődés elleni fellépésre kötelezi. A MI állam korában a MI-hez való hozzáférés nélkülözhetetlen előfeltétele a közhatalom elszámoltathatóságának is.

3. A közszférabeli MI átláthatósága mint alapelv

A harmadik — és talán legkézzelfoghatóbb — terület az állami MI-használat átláthatósága. Ez nem technológiai részletszabály, hanem annak kimondása, hogy a közhatalom algoritmikus eszközökkel történő gyakorlása nem képezhet kivételt az információszabadság és az elszámoltathatóság alkotmányos elvei alól. Alkotmányos szinten ez olyan alapelvként rögzíthető, amely szerint minden működő vagy tervezett közszférabeli döntéstámogató rendszer létéről, finanszírozási és fejlesztői hátteréről, céljáról és működési logikájáról a nyilvánosságnak tudnia kell. A MI átláthatóságával kapcsolatos legfontosabb jogalkotási javaslatainkról korábban már írtunk, ezen javaslataink alapjainak is véleményünk szerint az alkotmányszövegben lenne a helye.

A MI alkotmányszövegben való megjelenítésére vonatkozó három legfontosabb javaslatunk tehát az emberi mérlegelés elsőbbsége, a MI-hez való méltányos hozzáférés államcélja, és a közszférabeli MI átláthatóságának alapelve. Ez nem a MI szó szimbolikus megjelenítéséről szól, hanem arról, hogy a technológia által eltolt hatalmi egyensúlyt maga az alkotmány korrigálja.

Összegzés

Az állami MI-rendszerek nem a jövő forgatókönyvei, hanem a jelen valósága. Évek óta működnek anélkül, hogy külső szereplők érdemben meg tudnák ítélni arányosságukat. A nemzetközi tapasztalat — a holland bírói gyakorlattól a francia alkotmánytanácsi döntéseken át a görög, francia és minnesotai alkotmányszövegezési javaslatokig és az Európa Tanács MI-egyezményéig — azt mutatja, hogy az alapjogi keretek alkalmazhatók az algoritmikus államra, de csak akkor, ha valaki kikényszeríti ezt: bíróság, alkotmánybíróság vagy maga az alkotmányozó hatalom.

Magyarországon hamarosan az alkotmányozó hatalom kezébe kerülhet a döntés. Egy induló alkotmányozási folyamat ritkán adódó alkalom arra, hogy a közhatalom és a polgár közötti, technológia által eltolt egyensúlyt már a tervezés fázisában korrigáljuk. Ráadásul amennyiben az új alkotmány megfelelően reflektál majd a technológiai fejlődés gyorsan növekvő társadalmi súlyára, a MI mindennapi jelenlétére és közszférabeli szerepére, ez olyan alkotmányos innovációt testesíthet meg, amely nemzetközileg is jelentős figyelmet kaphat és mintául szolgálhat akár más országoknak is. Ezért is fogalmaztuk meg legfontosabb releváns javaslatainkat már most, az alkotmányozási folyamat érdemi szakaszának kezdete előtt.

Szentgáli-Tóth Boldizsár

Az egyetem hagyományosan nem pusztán oktatási intézmény, hanem önigazgató közösség is: olyan tér, ahol a hallgatók, oktatók és dolgozók nemcsak igénybe veszik vagy működtetik az intézményt, hanem annak alakításában is részt vesznek. Az elmúlt évtizedekben azonban ez a szemlélet sokat veszített az erejéből, miközben az egyetemek működésében egyre hangsúlyosabbá vált a piaci és szolgáltatói logika. A részvételi költségvetés ennek a közösségi szerepnek az újraértelmezésére kínálhat lehetőséget azáltal, hogy a hallgatókat nemcsak kedvezményezettként, hanem az intézményi döntéshozatal aktív alakítóiként vonja be.

Ezt a lehetőséget vizsgálta a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karán 2026-ban megvalósított részvételi költségvetési pilot, amelyet az Alternatív Közösségek Egyesülete (AKE) facilitált. A folyamat már a kezdetektől törekedett arra, hogy a hallgatók ne csupán a végső döntésben, hanem a szervezésben és a döntéshozatal előkészítésében is részt vehessenek. A pilot hatásainak és tapasztalatainak vizsgálatába a K-Monitor is bekapcsolódott: elő- és utóméréssel, valamint a folyamat dokumentálásával és értékelésével követtük nyomon, hogy a részvételi költségvetés hogyan alakítja a hallgatók bevonódását, és milyen intézményi feltételek szükségesek ahhoz, hogy a részvétel a gyakorlatban is működőképes legyen.

A kép mesterséges intelligencia felhasználásával készült.

Az első egyetemi részvételi költségvetés itthon

Az egyetemek elméletben olyan közösségek, ahol a hallgatók, oktatók és dolgozók együtt alakítják az intézmény életét. A gyakorlatban azonban a legtöbb hallgató kevés olyan helyzettel találkozik, amikor valóban beleszólhat az egyetemet érintő döntésekbe. Vannak hallgatói képviseleti fórumok, oktatót vagy folyamatot véleményező kérdőívek, lehet javaslatokat tenni, de ritka, hogy egy fejlesztési kérdésben a hallgatók maguk dolgozzák ki az ötleteket, vitassák meg azokat, majd közösen döntsenek arról, mi valósuljon meg belőlük. 

A Tisza-kormány a mai nap folyamán tervezi benyújtani az idei év költségvetésének módosítását, amiben többek között emelkedő hiánycélról és államadósság-rátáról, új szociális intézkedésekről, százmilliárdos léptékű takarékosságról és jelentős energiaválságra szánt Havária alapról dönt majd. A költségvetés módosítása arra is lehetőséget ad, hogy megvizsgáljuk, nagyobb átláthatóságra törekszik-e Kármán András, mint Varga Mihály tette azt az évek során és több kis elemzésben fogjuk feldolgozni, hogy miben tér el a Tisza költségvetése a Fideszétől. Első körben azt vizsgáljuk meg még a 2026-os terv adatokból kiindulva (ami, mint tudjuk, már áprilisban is távol volt a valóságtól), hogyan néz ki az új minisztériumi struktúra a költségvetésben. Az új fejezetrend tükrözi az átcsoportosított feladatokat, de nem tartalmazza egyelőre azokat a tételeket, amiket már menet közben például a tartalékokból helyezett át a kormány egyes minisztériumokhoz. 

Legyél te a K-Monitor gyakornoka!

Érdekel, hogyan lehet átláthatóbbá tenni az önkormányzatokat és hogyan lehet beleszólni helyi döntésekbe? És az is, hogy mi történik a közpénzekkel, hogyan lehet feltárni a visszaéléseket, és milyen jogi eszközök állnak rendelkezésre az elszámoltathatóság erősítésére? Legyél a gyakornokunk!

A K-Monitornál olyan projekteken dolgozhatsz, amelyek a helyi demokrácia és az átláthatóság erősítését szolgálják. Bekapcsolódhatsz önkormányzatokkal és civil szervezetekkel való együttműködésekbe, részvételi folyamatok értékelésébe, valamint olyan eszközök fejlesztésébe és népszerűsítésébe, mint a PARTIMAP térképes kérdőív vagy az Ez a Minimum átláthatósági program. Emellett részt vehetsz adatgyűjtésben, közérdekű adatigénylések előkészítésében, sajtóadatbázisunk bővítésében, szabálytalan közpénz- és EU-s forrásfelhasználás elemzésében, valamint jogi kutatómunkában és szakpolitikai javaslatok készítésében.

A K-Monitor részéről üdvözöljük, hogy szakmai szervezetek bevonásával folytatja le az Országgyűlés az NVVH vezetőinek a kiválasztását, örömmel tettünk eleget annak a felkérésnek, hogy tanácskozási joggal vegyünk részt a folyamatban.

Mindenek előtt fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy az elnöki pozícióra pályázók eltérő szakmai elképzelései, koncepciói megmutatták, hogy az új hivatal feladatköreit és fókuszát a törvényi keretek között is többféleképpen, eltérő hangsúlyokkal lehet értelmezni és tartalommal megtölteni, amelyek más és más előnyöket és kockázatokat hordoznak magukban. Az NVVH elnökének kiválasztása tehát nem csupán személyi kérdés, hanem eltérő koncepciók közötti választás is a parlamenti képviselők számára.

Ahogy a törvényjavaslat véleményezése során is jeleztük, mindenképp kihívást jelent, hogy valójában az elnökhelyettesek megválasztását nem az NVVH új elnöke végzi, hanem az Országgyűlés. Javasoltuk ezért annak a figyelembevételét is, hogy mely elnökjelöltek mely elnökhelyettesekkel képesek a leginkább ütőképesnek ígérkező csapatot alkotni.

A keddi meghallgatásokon dr. Molnár Noémi Fanni, a K-Monitor ügyvédje képviselte a szervezetet

A K-Monitor a pályázati anyagok, a meghallgatások és más rendelkezésre álló információk alapján mindhárom elnöki tisztségre pályázót alkalmasnak találta a tisztség ellátására. 

Ligeti Miklós erősségének tartottuk, hogy szakmai életútjában már demonstrálta a korrupció elleni fellépés iránti elköteleződését és széleskörű ismeretekkel és tapasztalattal rendelkezik a téma különféle vetületeivel kapcsolatban. Szervezeteink közötti munkakapcsolat során is meggyőződtünk erről, illetve Ligeti Miklós személyes integritásáról is. Kiemeltük, hogy szakmai tapasztalata szorosabban kapcsolódik a jogalkalmazáshoz, mint a többi jelölté, ami fontos az elnökhelyettesekkel való hatékonyabb együttműködés megteremtése érdekében.

Unger Anna erősségének tartottuk, hogy erős vezetői attitűddel és világos vezetői vízióval, rendszerszintű elképzelésekkel rendelkezik, amely alkalmassá teheti, hogy a Hivatalt működését hosszabb távú stratégiát követve vezesse. Fontosnak és előremutatónak tartottuk, hogy a Hivatal közvagyonvédelmi feladataihoz kapcsolódóan multidiszciplináris munkamódszereket vázolt fel.

Sárvári NichoIas erősségének tartottuk, hogy széleskörű tapasztalattal rendelkezik a határon átnyúló vagyonkutatási és -visszaszerzési tevékenységben, amely Magyarországon hiánypótló szaktudásnak tekinthető. Emellett kiemelhető, hogy mind a Hivatal alaptevékenysége, mind pedig annak átláthatóságának biztosítása kapcsán a megszokotthoz képest újszerű, a hagyományos államigazgatási sémákat meghaladó látásmódot tükröző megoldásokat képviselt.

A K-Monitor szerint a közpénzügyi elnökhelyettesi tisztségre pályázók közül a különféle szakmai kvalitások ellenére nem volt olyan pályázó, aki valóban átgondolt vezetői elképzeléseket mutatott volna be, így e tisztség esetében a pályázati felhívás ismételt közzétételét javasoltuk. Ez úgy tűnik, hogy egybecseng a bizottság ma délelőtt közzétett álláspontjával is.

A nyomozati elnökhelyettesi tisztségre pályázók közül a rendelkezésre álló információk alapján két pályázót találtunk kiemelkedőnek, köztük az immár jelöltté vált dr. Tasnády Katalint.

Nem tartjuk feltétlenül problémának, hogy nem lesz első körben megválasztva minden elnökhelyettes, mert így egy következő körben a jelentkezők számára is világos, hogy milyen elnökkel és elnöki koncepció szerint kell majd dolgozniuk, illetve jobban figyelembe lehet venni a kiválasztás során, hogy mely pályázók alkalmasak a leginkább a megválasztott elnök munkáját erősíteni.

A kiválasztási eljárás során pozitívumként éltük meg, hogy az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottságában érdemi, szakmailag is értékes meghallgatásokra került sor. Noha értjük a megfogalmazott érveket (állományban álló ügyészek és adóhivatali szakemberek védelme a pályáztatás során), de nem örültünk, hogy az elnökhelyettesek meghallgatására zárt ülésen zajlott. Ugyanígy szerencsésnek tartottuk volna, ha minden pályázati anyag - legalább anonimizált formában - a nyilvánosság számára elérhető lenne, csak úgy mint a bírálati szempontrendszer. Ez tenné lehetővé azt, hogy a nyilvánosság arról is meggyőződjön, hogy a jelöltek rangsorolása korrekten zajlott. 

Egyre több állami szerv nyúl algoritmusokhoz és mesterséges intelligenciára (MI) épülő rendszerekhez: kockázati pontszámot rendel adózókhoz, előszűri a segélykérelmeket, felismer rendszámokat a kamerák képén, vagy éppen chatbotként válaszol az ügyfélszolgálaton. Ezek a rendszerek egyre inkább beépülnek a közhatalmi döntéshozatalba, miközben kívülről szinte semmit sem tudunk róluk. Ki fejlesztette? Milyen adatokon tanult? Mekkora súlya van a döntésben egy ember mérlegelésének, és mekkora a gépének? Tesztelték-e, hogy nem hátrányos-e valamely társadalmi csoportra nézve?

Blogbejegyzésünkben azt vesszük sorra, milyen konkrét eszközökkel élhet ma egy kutató, újságíró, vagy érdeklődő állampolgár Magyarországon, ha egy konkrét állami MI-rendszerről akar megtudni valamit. Végigvesszük a közérdekű adatigénylést, a már létező – bár töredezett – hazai nyilvántartásokat, azokat az uniós adatbázisokat, amelyek már most nyilvánosak, a holland és a finn regisztereket mint követhető mintákat, és azokat a friss uniós átláthatósági kötelezettségeket, amelyekre 2026 augusztusától hivatkozni lehet.

Korábbi évekhez hasonlóan, a K-Monitor idén is elkészítette a politikai pártok értékeit és szakpolitikai elképzeléseit feltérképező Voksmonitor kérdőívet, mely segítségével bárki összehasonlíthatja politikai álláspontjait a választásokon induló pártokéval.  Az idei kérdőívünk 44 kérdésen keresztül próbálta az országot megosztó ügyek minél nagyobb körét bemutatni, érintve olyan szakpolitikai témaköröket, mint az Alföld elsivatagosodása, az álláskeresési járulék növelése vagy Magyarország jövője az Európai Unióban. A több, mint 35.000 kitöltés érdekes és tanulságos tapasztalataiból a Vox Populi választási kalauz készített részletes elemzést, mostani blogposztunk pedig áttekintést nyújt a kérdésekre érkező válaszokból és bemutatja a kitöltők által legkritikusabbaknak vélt pontokat.

Hogyan készül egy Voksmonitor kérdőív?

A kérdőív témáit a K-Monitor munkatársai állították össze, megpróbálva azokat a kérdéseket megtalálni, amelyek különleges relevanciával bírnak a pártok, civil szervezetek vagy akár a társadalom egésze számára. Az így létrejött kérdéssort továbbítottuk az áprilisi választásokon pártlistát állító öt pártnak, lehetőséget adva arra, hogy maguk jelenítsék meg álláspontjaikat az adott kérdésekről, szükség esetén akár indoklással is. Végül három párt (Mi Hazánk, MKKP, DK) élt a kitöltés lehetőségével, a további két párt álláspontjait (Fidesz, TISZA) pedig a K-Monitor rekonstruálta a pártok programjai vagy politikusainak megnyilvánulásai alapján. A pártok válaszai elérhetők és összehasonlíthatóak ezen az oldalon, itt.

Kötelezettségek, eddigi lépések, nyitott kérdések és a következő hónapok feladatai

 Fortepan / Inkey Tibor

Bő két éve, hogy az Európai Unió elfogadta a mesterséges intelligenciáról szóló rendeletét (MI Rendelet), amely 2024 augusztusában lépett hatályba, és azóta fokozatosan, több lépcsőben válik alkalmazandóvá. Magyarországnak, mint minden uniós tagállamnak, nemcsak a vállalatokra és fejlesztőkre vonatkozó szabályokat kellett volna időben átültetnie, hanem ki kellett volna építenie azt az intézményi hátteret is, amely a MI Rendelet betartatásáért felel. Ez a folyamat jócskán csúszott, több fordulatot vett, és máig maradtak olyan nyitott kérdések, amelyek még megválaszolásra várnak. Az alábbiakban összefoglaljuk, milyen kötelezettségek terhelik ebben a kérdésben Magyarországot, mi történt eddig, hol vannak a bizonytalanságok, és mi vár még ránk a következő hónapokban, években.

Magyarországon a rendszerszintű korrupció a gazdasági és társadalmi fejlődés egyik legsúlyosabb akadályává vált, miközben az antikorrupciós keretrendszer nem volt képes sem a korrupciós cselekmények hatékony szankcionálására, sem az áldozatok kompenzálására. A magas szintű korrupció következmények nélküli működése gyengíti a társadalmi ellenállást, mivel a polgárok gyakran reménytelennek látják a fellépést, és a korrupció okozta károkat hosszú távon a társadalom egésze viseli. 

Ezért a K-Monitor 2025-ben projektet indított, hogy konkrét ügyek elemzésével, szakértői interjúkat magába foglaló kutatással és közpolitikai javaslatokkal erősítse a korrupciós bűncselekmények elleni büntetőjogi fellépést, valamint segítse a korrupció áldozatainak jogi elismerését. 

Kiemelt célunk volt annak vizsgálata, hogy milyen jogi megoldások tehetik lehetővé a korrupció által okozott károk megtérítését, valamint a polgárok aktívabb részvételét a korrupció elleni fellépésben. Emellett célunk volt a büntetőeljárásban 2022-ben bevezetett felülbírálati indítvány jogintézményének értékelése és továbbfejlesztési lehetőségeinek feltárása, mivel a jelenlegi szabályozás hatékonysága ellentmondásosnak tekinthető.

A projekt során feltárt szabályozási és jogalkalmazási problémákat a K-Monitor javaslataival együtt tesszük közzé. 

Hangsúlyozzuk ugyanakkor, hogy sem a sértett fogalmának esetleges újraértelmezése, sem pedig a civilek büntetőjogi fellépését lehetővé tevő felülbírálati indítvány intézménye nem helyettesíti az antikorrupciós intézményrendszer független és funkciójának megfelelő működését. A polgárok és watchdog szervezetek büntetőeljárásban való szerepvállalása csak serkenteni tudja az antikorrupciós intézményrendszer működését, de nem képes ellátni a nyomozati hatáskörökkel felruházott, hivatali rendben és professzionálisan működő, infrastruktúrával ellátott állami szervek antikorrupciós munkáját. A polgárok aktívabb részvételét lehetővé tevő jogintézmények azonban fontos szerepet játszhatnak az antikorrupciós intézményrendszer működésbe hozásában.

A Kossuth Lajos téri Igazságügyi palota, Fotó: Molnár Noémi Fanni