Ha egy algoritmus dönti el, kit ellenőriz valamely hatóság, ki kap támogatást, vagy melyik kérelem kerül előre a sorban, akkor az állampolgároknak joguk van tudni, hogy ez a rendszer létezik, mire használják és ki felel érte. A különböző országokban számos eszköz szolgálja ezt a célt: nyilvános mesterséges intelligencia (MI)-regiszterek, kötelező hatásvizsgálatok, egyéni tájékoztatási kötelezettségek és bíróságon kikényszerített forráskód-hozzáférés. Összegyűjtöttük a legfontosabb jó gyakorlatokat, és végiggondoltuk azt is, minek az átvétele lehet megfontolásra érdemes Magyarországon. Őszi MI-blogbejegyzéssorozatunk 3. része

A K-Monitor régóta foglalkozik az állami algoritmusokkal. 2018 és 2019 között cseh, grúz, lengyel, szerb és szlovák partnerekkel közösen térképeztük fel, hol használ az állam automatizált döntéshozatalt a régióban. A kutatás egyik fő megállapítása az volt, hogy az algoritmikus döntéshozatal átláthatósága a vizsgált országok egyikében sem megfelelő, a forráskódokat pedig a hatóságok rendre szerzői jogra vagy üzleti titokra hivatkozva tagadták meg. A folytatásként készült AlGOVrithms 2.0 jelentésben a magyar fejezet többek között a NAV csalásfelderítő rendszereit, a rendőrség Véda-KAFIR-Robotzsaru rendszerét és az Oktatási Hivatal pályaválasztást „támogató” algoritmusát mutatta be.







