A járványhelyzet dacára már érzékelhetőek a nyomai annak a “részvételi fordulatnak”, amelyet a tavalyi önkormányzati választások ígéretei vetítettek előre. Akkor sok szó esett a helyi lakosokat bevonó, párbeszéden alapuló városi kormányzásról, ma pedig sorra indulnak a kísérletek online és offline bevonásra, legyen szó városfejlesztéssel kapcsolatos konzultációról, stratégiai tervezésről, részvételi költségvetésről, petícióról vagy közösségi gyűlésről. Ezek a folyamatok hazai szinten mindenképpen újszerű eszközöket kínálnak, különösen a digitális részvétel területén. A konkrét eszközök alapos, kritikus értékelésére ahogy korábban, a jövőben is sort kerítünk blogunkon, a #részvétel címke alatt, a mostani bejegyzésben azonban lépünk egyet hátra és azt vizsgáljuk, milyen igény van a közügyek iránt érdeklődő, internethasználó fővárosiak részéről a e-részvételre. (Merényi M. Miklós  - Horváth B. András)

Az e-részvétel a digitális technológiákkal megtámogatott állampolgári részvételi folyamatokat jelenti a döntéshozatal és az adminisztráció különböző szakaszaiban - a problémák beazonosításától egészen a döntések nyomon követéséig és kiértékeléséig. A következőkben azt járjuk körül, mi jellemzi az e-demokrácia potenciális résztvevőit Budapesten, hogyan viszonyulnak a digitális eszközökkel történő bevonáshoz, és mennyire tartják azt működőképesnek.

Horváth B. András a Károli Gáspár Református Egyetem szociológia szakára “E-demokrácia a gyakorlatban: Az e-részvétel társadalomformáló ereje” címen írt szakdolgozatában kérdőíves vizsgálattal mérte fel a fővárosiak viszonyulását a helyi közügyekben való részvétel különböző formáihoz. A kutatás ugyan nem reprezentatív a teljes fővárosi szavazókorú lakosságra, de egy szűkebb, a digitális felületeket aktívan használó, a helyi közügyek iránt érdeklődő réteg hozzáállását jól tükrözi. A hallgató hozzájárult, hogy kérdőíves adatfelvételének eredményeit itt is közzétegyük, a következőkben ezt ismertetjük.

Hogyan látják a kitöltők a helyi demokráciát? 

A válaszadókat érdekli a helyi demokrácia és követik a helyi eseményeket. Mindössze 2,6%-uk nyilatkozott úgy: egyáltalán nem, és 13,2%-uk, hogy inkább nem érdeklik a helyi közügyek. Többségüket (52.4%) inkább érdekli, 31,8%-ukat teljes mértékben érdeklik lakóhelye ügyei. Az ezzel kapcsolatos, jelenleg elérhető önkormányzati tájékoztatásról már ambivalens értékelések születtek, ezt enyhén a közepes fölé pontozták. Ugyanakkor csak a kitöltők kevesebb, mint egytizede (8.9%) értett egyet azzal a kijelentéssel, hogy az önkormányzata megfelelő mértékben vonja be a lakosságot a kerületet érintő döntésekbe. 31% inkább egyetért, míg a többség inkább nem ért egyet (37.9%) vagy egyáltalán nem ért egyet (22.1%) azzal, hogy megfelelő a bevonás mértéke. Az erre adott értékelés a tájékoztatással való elégedettségnél jóval alacsonyabb, közepes alatti.

Az e-részvétellel kapcsolatos tájékoztatásban, az ezzel kapcsolatos ismeretterjesztésben is van még van feladat. Mindössze 14,6% használta és további 28,5% ismer ilyen technikákat - a többség, 48% ugyan nem ismeri, de működőképesnek gondolja. Mindössze 8,9% szkeptikus, ők nem találkoztak még az e-részvétellel, de nem is gondolják életképesnek. A nyitottság tehát kimutatható. A válaszadók túlnyomó többsége (91%) szavazna a kerületét érintő önkormányzati ügyekben és ezen belül inkább elektronikusan szavazna, amennyiben lenne rá lehetősége. Leginkább a kényelmi, aktivizáló szempontokból tartanák legjobbnak az e-szavazást a válaszadók. Bár még az adatvédelem és a választási csalás elleni védelem tekintetében is azok vannak többen, akik az e-szavazás felé fordulnak bizalommal, ezen a téren a papíralapú szavazás is jól teljesít. Az egyébként alacsony részvételi aktivitást tanúsítók körében a kényelem a döntő szempont az e-részvétel mellett. Másfelől, ahogy növekszik a részvételi aktivitás mértéke, úgy nő a személyes részvétel preferálásának aránya is (a nagyon magas kerületi aktivitás kategóriáján belül már 50%-os, megegyezik az e-részvétellel). Összességében erős bizalom és érdeklődés figyelhető meg az e-részvétel iránt, amit az életkor sem befolyásol érdemben. Egy másik fontos tanulság, hogy a kitöltők körében a postai úton történő részvételt (pl. kerületi konzultációs ívek) elenyésző számban választanák.

Érdekes látni, honnan értesülnek a válaszadók a lakóhelyüket érintő döntésekről. Lévén a kitöltők kerületi Facebook csoportokból rekrutálódtak, a legtöbben ezt említették információforrásként is. De közel felük tájékozódik a kerületi újságból és a kerület hivatalos Facebook oldaláról. A kitöltők 40%-a említette a kerület hivatalos honlapját, a polgármester Facebook oldalát pedig 30%. A nyilvánosság “szűkösségét” mutatja, hogy egyéb, alternatív közösségi média oldalakról csak alig 10% informálódik, míg az egyéb csatornák (tévé, rádió, hírlevél) említése elhanyagolható volt. Szintén érdekes lenyomata a helyi közélet viszonyainak, ami már a részvétel kérdése felé vezet, hogy bár a közélet iránt aktívan érdeklődő kitöltők 79,4%-a részt vett az önkormányzati választáson, az egyéb részvételi formák említése egytől egyig 50% alatti. Mindössze a kitöltők egyharmada vette fel a kapcsolatot az elmúlt öt évben az önkormányzattal.

Nyilvánosan helyi közügyekben mindössze 20,8% fejtette ki a véleményét, lakossági fórumon 19,2% vett részt, a polgármesterrel pedig 17,2% vette fel a kapcsolatot. Ennél is kevesebben, mindössze nagyjából 15%-nyian önkénteskedtek vagy vettek részt helyi közösségi munkában. A válaszadók közel tizede úgy nyilatkozott, a fentiek egyike sem fordult elő vele. Ők némileg kilógnak a mintából, hiszen összességében ezek az arányok annak ellenére ilyen alacsonyak, hogy a kitöltők nagy része a legaktívabbak közül került ki. Jó példa az aktivitásra, hogy olyan válaszadó is volt, aki külön megemlítette: részvételi költségvetésben is tett már javaslatot, pedig a technika csak nemrég kezdett elterjedni Budapesten. A csekély részvételi tapasztalat az e-részvétel szempontjából azt is jelenti, hogy a legtöbb embernek az e-részvétel lenne az első alkalom, amikor helyi ügyekben a véleményét kikérik, sőt az első alkalmak egyike, hogy az önkormányzattal a formálison túlmutató kapcsolatba kerül.

A kutatás arra is rákérdezett, mely helyi közügyekben mekkora a hajlandóság a döntésekben való részvételre, illetve milyen ügyeket tartanak a legfontosabbnak a válaszadók. A válaszok annak ellenére érdekesek, hogy egyrészt a kerületek közt egyes ügyek jelentősége erősen eltérhet, másrészt a korábbiak tükrében az önkormányzatok konkrét szakpolitikai munkájával kapcsolatos ismeretek a tájékoztatás és a részvétel alacsony foka miatt nem szükségszerűen elmélyültek. Az eredmények alapján bizonyos kérdéskörökben (pl. egészségügy, köztisztaság, közbiztonság) világos igény van arra, hogy a lakosok igényei elérjenek a döntéshozókig, de az összes lekérdezett témakörben többen vannak azok, akik bevonnák a lakosságot és fontosnak is látják az adott területet a helyi ügyek szempontjából. A lakossági érdeklődés az e-részvétel sikerességének központi eleme, hiszen csak olyan kérdésekben várható tömeges, önkéntes állampolgári aktivitás, ahol a döntés érinti a lakosok mindennapjait, és számukra téttel bír.

Érdekesség, hogy a nők átlagban enyhén magasabb hajlandóságot mutatnak a részvételre a legtöbb kérdésben, kifejezetten fontos számukra az egészségügy és a környezetük tisztasága, míg a férfiak a településfejlesztésbe szólnának bele leginkább. Az is látszik viszont, hogy miközben van igény a részvételre minden említett területen, vannak olyan kérdések, amikben a lakosok egy része inkább támaszkodna a képviselőik és a szakértők döntésére. Általánosságban elmondható, hogy a gyakorlati szakértelmet igénylő szervezési, üzemeltetési kérdésekben (pl. polgári védelem) vélekedtek úgy többen (20-30%), hogy ne dönthessen a lakosság (pl. polgári védelem). Kitapintható egy enyhe szkepszis a részvétellel kapcsolatban a megosztó ügyeknél, illetve konkrét anyagi érdekeltséget magában hordó ügyekben (helyi adók, rendeletek). Bár a többség itt is lát lehetőséget a részvételre, sokan vannak, akik úgy gondolják, ezekben az ügyekben a képviselők inkább az illetékesek. 

Ha egy önkormányzat a lakossági részvétel fejlesztésébe fog, érdemes először áttekintenie, nála melyek azok a területek, ahol a leginkább mozgósítható a lakosság. Vélhetően a településfejlesztés, a kézzel fogható átalakítások, beruházások mindenhol ilyen ügynek számítanak, ezért közösségi tervezés vagy részvételi költségvetés formájában, akár e-részvétellel érdemes bevonni a lakosságot. Kisebb hőfokú vagy konkrét célcsoportokat érintő ügyekben, mint az ifjúságügy, a sport vagy egyes szociális kérdések, a lakossági részvétel helyett civilek, konkrét érintettek bevonása lehet eredményes. Komplexebb, érdekek és értékek széles körét felvonultató ügyekben pedig mérlegelni kell, hogy az egyszerű véleménynyilvánításon túl milyen tanácskozást és informálást is magában foglaló részvételi technikák képesek jó minőségű döntéseket eredményezni. 

Az e-részvétel nem mindenható, de egy jól körülhatárolható lakossági célcsoport elérésére lehetőséget kínál, hiszen az aktív internet és közösségi média használó, közügyek iránt érdeklődő fővárosiak láthatóan nyitottak rá. Ráadásul az e-részvétellel egy olyan csoport szólítható meg, akikkel az önkormányzatok eddig jobbára nem tudtak élő kapcsolatot kiépíteni, megtalálni a velük közös ügyeket, pedig e csoport érdeklődik a helyi közügyek iránt. Az e-részvétel fejlesztése felfedező folyamat, amelyben kezdetben nem a teljes lakosság véleményének becsatornázása a reális cél, hiszen ez offline bevonás nélkül elképzelhetetlen. Ez az önfejlesztő, a vakfoltokat és hiányosságokat őszintén beismerő kísérletezés elképzelhetetlen a folyamatok nyitott, átlátható kezelése nélkül.

Ha az e-részvétel úgy terjed el, hogy nincsenek közölve a folyamatok pontos eljárásai, a résztvevők köre és az eredmények adatai, úgy a kezdeti bizalom könnyen bizalmatlanságba fordulhat. A fentiekben ismertetett kutatás kérdésköreihez hasonló adatok, visszajelzések és elemzések összegyűjtése és nyílt, átlátható feldolgozása szakértők, civilek és kutatók bevonásával elengedhetetlen ahhoz, hogy a most szórványosan elinduló e-részvételi technikák ténylegesen elérjék céljukat és hozzájáruljanak egy, a lakosok igényeire gyorsabban, rugalmasabban reagáló, hatékonyabb városi kormányzáshoz.

Ha érdekel, hogyan valósítható meg az e-részvétel önkormányzati szinten, konkrét hazai és nemzetközi példákat találsz az alábbi bejegyzésben. 

Megfigyelőként ízelítőt kaptunk abból, hogyan zajlik egy közösségi gyűlés 2020-ban, Budapesten. 50 hétköznapi ember javaslatokat tesz a Főváros klímastratégiájához. Elmeséljük, miről van szó!

Itthon makacsan tartja magát a nézet, hogy a szakpolitikai kérdésekben a szakértők az illetékesek. A sajtóban elvétve találkozni olyan vitákkal, ahol széles nyilvánosság előtt különböző megoldási javaslatok, programelemek versenyeznek, a társadalmi egyeztetés pedig gyakran nem több rossz viccnél. Ráadásul a köz bizalma a szakértők elfogulatlan, érdekektől mentes tudásában mára megingott. A szakértők és laikusok közti merev elválasztás elavulttá vált, különösen helyi szinten, ahol a lakosok a tőlük karnyújtásnyira lévő ügyeket sokkal jobban ismerik, mint az igényeikről csak spekuláló képviselőik és az általuk megbízott szakemberek. A hétköznapi ember fejében lévő tudást azonban nem egyszerű becsatornázni a döntésekbe, hiszen nem letisztult, számszerűsített koncepciókról, hanem hallgatólagos, tapasztalati tudásról van szó. Ezért világszerte elindult a kísérletezés, hogyan hozhatók létre olyan, a képviseleti demokráciát kiegészítő intézmények, amelyek bevonják a laikus polgárokat. Az egyik legsikeresebb ilyen kezdeményezés a közösségi gyűlés vagy állampolgári tanács elnevezésű technika, amit a klímamozgalmak is zászlajukra tűztek.

fotó: a Népszava tudósításából (Pavel Bogolepov)

Egy kicsi Budapest birkózik a fenntarthatóság problémájával 

Augusztusban tízezer budapesti úgy érezhette magát, mint Harry Potter, amikor a lépcső alatti gardróbba megérkezett a varázslóiskola levele. Jó, talán ennyire nem meseszerű a történet, hiszen az állami szervektől érkező, hivatalosnak látszó levelekkel kapcsolatban a többség már kifejlesztette a "teendő vagy kuka" harmadik érzékét. Azok azonban, akik kibontották a borítékot, meglepődhettek a tartalmán. Nem tájékoztatás, nem "nemzeti konzultáció", hanem egy előzmények nélküli, új részvételi eljárásra szóló meghívó volt benne. Kedves állampolgár, ki lettél sorsolva, mint az első magyarországi közösségi gyűlés egyik potenciális résztvevője! Nem csalás, nem ámítás, a lakcím-nyilvántartásból (ez persze egy szűrő, amiről a szervezők is tudnak) bármely budapestire eshetett a választás. És több, mint 350-en élni is akartak a lehetőséggel, ami a koronahelyzetre, az előzménynélküliségére és az augusztusi időpontra tekintettel nem számít rossz aránynak.

De miről is van szó? 2019. november 5-én a Fővárosi Önkormányzat klímavészhelyzetet hirdetett. Annak kimondása, hogy rendkívüli helyzet van, azt is jelenti, hogy a meglévő intézmények és szakértők a jelenlegi keretek között nem tudták meghozni a szükséges döntéseket. Valami új kell, nemcsak a konkrét intézkedések terén, de az intézkedések meghozatalában is. A közösségi gyűlés vagy állampolgári tanács eljárása ezt az újdonságot tudja biztosítani: a véletlenszerű kiválasztással lehetőséget ad arra, hogy a lakosságot leképező, átlagemberekből álló "esküdtszék", "zsűri" mondjon véleményt egy olyan kérdésben, amelyben korábban csak egy politikusokból, civilekből és szakemberekből álló kör álláspontja szólalt meg. A klímaügyi közösségi gyűlés célja, hogy konkrét javaslatokat merítsen egy, az állampolgárok sokféleségét leképező mikrokozmosz vitákon átszűrt, konszenzusra törekvő álláspontjából azzal kapcsolatban, szerintük mit kellene tennie a Fővárosi Önkormányzatnak a hatékony klímavédelem érdekében. A gyűlés résztvevői azon a jogon vesznek részt a közügyeket érintő döntés meghozatalában, hogy helyi állampolgárok, akiket az adott kérdés érint. Politikai párt vezető testületének tagja, vezetője, politikai felsővezető, országgyűlési vagy önkormányzati képviselő, polgármester nem is kerülhetett a résztvevők közé. A politikusoknak most csak a megnyitóbeszéd maradt.

Laikusok döntenek? Igen. Nem szavaztak rájuk a választáson? Valóban. Képviselhetik ennek ellenére a fővárosiakat, hangot adhatnak nekik? Nagyon is! Képesek jó döntéseket hozni? Ez majd elválik, de tegyük fel úgy a kérdést: eddig a jó döntéseket hozták meg politikusaink klímaügyben? Vajon a szabadidejében, az ügy iránti nyitottságból résztvevő laikus, vagy egy érdekviszonyokba mélyen beágyazott képviselő az, aki a köz érdekét jobban szem előtt tudja tartani?

Egy lengyel szakértő előadása a K-Monitor 2019-es konferenciáján (magyar felirat)

Sorsolás: a szokásos résztvevők körén túl

A közösségi gyűlés egy új formátum itthon, ami bemutatásra szorul. Ugyanakkor szerte a világon százszámra rendeztek már ilyen gyűléseket, néha olyan súlyos döntéseket befolyásolva, mint az ír abortuszszabályozás. Ne egy lakossági fórumra vagy közmeghallgatásra gondoljunk, tegyük félre a lakógyűléseken szerzett traumáinkat. A közösségi gyűlés ugyanis működik! A levélben meghívottakból a részvételre regisztrálók közül 50 embert választanak ki. A véletlenszerű kiválasztást reprezentatív módon végzik, hogy a gyűlés kor, nem, végzettség és lakóhely szerint leképezze a nagykorú budapesti lakosságot. Azok, akik a hírektől fellelkesedve maguk jelentkeztek, nem kerülhettek be a résztvevők közé, ez ugyanis torzítaná az arányokat. Viszont olyanok is bekerülhettek, akik szerint a klímaváltozás "túl van tolva", sőt biztosan vannak olyanok, akik ragaszkodnak az életmódjukhoz, ami nem feltétlenül fenntartható. De ez így van jól, hiszen ilyenek vagyunk. Ami azonban a gyűlést működőképessé teszi, az a nyitottság. A résztvevők vállalták, hogy két hétvégén keresztül egymással beszélgetve, szakértők és érdekelt felek álláspontját meghallgatva alakítják ki a véleményüket. A tanácskozó (deliberatív) demokrácia lényege ugyanis az a felismerés, hogy nem várható el a polgároktól, hogy valamennyien minden kérdésben elmélyüljenek és megalapozott tudással rendelkezzenek. Ezért a közvetlen népakarat kinyilvánítása helyett a bevont résztvevőknek tájékozódniuk kell, mielőtt véleményt alkotnak. Meg kell ismerniük a legkülönbözőbb álláspontokat, tanulmányokat kell elolvasniuk, szakértőket kell meghallgatniuk, ütköztetniük kell a saját érveiket másokéval, hogy a gyűlés végén felelős döntést hozhassanak. 

A folyamat kiegészíti a képviseleti demokráciát. Bár a szervezésre a Városháza adott megbízást, a folyamatot nem az ő igényeikre, a politikai elvárásaira tervezték, azt civilek dolgozták ki. A döntéseket pedig a politikusok hajtják végre. A közösségi gyűlések átláthatóak, bevonóak, igazságosak és hatékonyak. Döntéseik azért hitelesek, mert élvezik a közösség egy tájékozott, reprezentatív csoportjának támogatását. Az eredményen túl a döntéshozatal állampolgári felvállalása segít helyreállítani a politika iránti bizalmat, megérteni a döntések mögötti nehézségeket. A folyamatban való részvétellel a lakosok és az önkormányzat is nyitottabbá, megértőbbé válik a másik iránt. A közös cél érdekében a gyűlések "küldöttjei" a hétköznapi politika ideológiai különbségeiket félreteszik és a közös tapasztalati háttérre építenek (villámárvíz, hőszigetek, meglévő rendszer megtapasztalt buktatói). A budapesti gyűlés célja, hogy a Főváros klímastratégiához adjon hozzájárulást. Bár a gyűlésből még egy hétvége hátravan (ekkor születnek majd meg a konkrét javaslatok), az már elmondható, hogy egy ilyen módon elkészített stratégia jóval legitimebb lesz, mintha egy fókuszcsoportozó tanácsadócégtől rendelnék meg ugyanezt a dokumentumot - a fióknak. Ha másért nem, a folyamatra irányuló nagyobb figyelem miatt, de fontos hozzáadott értéke van annak is, hogy az elhangzott klímaügyi előadások is nyilvánosak lesznek a gyűlés honlapján. Így szakmai vita indulhat arról is, milyen tényeket fogadunk el hitelesnek, a résztvevők által mérlegelésre ajánlott információkosár elegendő és megfelelő volt-e ahhoz, hogy az alapján döntést hozzanak. A közösségi gyűlés elgondolása tehát mélyen hisz a demokráciában, a párbeszéd és az érvek erejében. 

Nem szeánsz, gondolkodó emberek

"Klímavészhelyzet van. Mit tegyen Budapest?" Ez a felirat fogadott a Fővárosi Önkormányzat belső udvarán egy szeptemberi vasárnapon, ahol kisebb asztalok körül ülve 50 ember hallgatott egy közérthető és informatív előadást a hőszigetekről és a fővárosi zöldfelületekről. A nyárias meleg ellenére az udvar a dús növényzetnek köszönhetően meglepően hűvös volt. A szigorú koronaprotokoll (maszk, kézfertőtlenítés) mellett a falra kifüggesztett kommunikációs alapelvek is biztonságos, konstruktív közeget teremtettek. Az előadás után elindult a munka: az asztaloknál megbeszélték az elhangzottakat és konszenzussal két kérdést tettek fel a szakértőnek. Minden asztalnál képzett facilitátor segítette a munkát, aki rögzítette az elhangzottakat, tartotta az időt és segített mindenkinek szóhoz jutni. Az átgondolt kérdések egy szakmai konferenciát idéztek, pedig az asztaloknál laikusok ültek. A legtöbb kérdésre azonnal érkezett reakció, de semmi nem maradt elvarratlanul, bizonyos kérdések a megválaszolandók közé kerültek, ezekre később pontos választ adnak a szervezők. Az első hétvége, amelybe belecsöppentem, az információszerzésről szólt szakértők, aktivisták moderált beszélgetései és előadásai segítségével. Ezt követi még szeptemberben a második alkalom, ami már a döntéshozóknak tett javaslatokat fogalmazza meg. A folyamat tanulságairól és eredményeiről még ősszel egy részletes jelentést ad ki a gyűlést a fővárosi önkormányzattal közösen szervező DemNet.

Megfigyelőként az embernek akaratlanul az athéni demokrácia jutott az eszébe, ahol a döntések nyilvános térben születtek. A mai résztvevők köre jóval sokszínűbb, a városaink sokkal nagyobbak. De a közösségi gyűlés nem is egy elvont ideált kerget, hiszen a demokrácia lényegéből fakad, hogy folyton saját korlátaival szembesül, amire naprakész válaszokat kell adnia. Éppen ezek a kihívások segítik a megújulását. Az állampolgárok összehívása attól igazán erős, hogy életre hívja azt a közvéleményt, amire a politikusaink folyton hivatkoznak. És ezek a hús-vér polgárok nem olyanok, mint a plakáton, hanem vitatkoznak, érvelnek, kérdeznek és aktív szemlélői a körülöttük lévő világnak. Aki őket akarja képviselni, annak fel kell kötnie a gatyát. Egy város, aminek ilyen polgárai vannak, nem kinyilatkoztatással, célszámokkal, hanem csakis egyeztetett cselekvéssel és meggyőzéssel kormányozható. Különösen klímaügyben jól látszik, mit sem ér egy politikus személyes elköteleződése, ha az intézkedéseket nem támogatja a közös önkorlátozás és áldozathozatal. Ez pedig csak úgy teremthető meg, ha a döntésekbe bevonják az embereket. A közösségi gyűlés ígérete, hogy a tanácskozó részvétel rendszeressé válik konkrét, döntést igénylő, de komplex érdekviszonyokat feltételező kérdésekben, legyen az a bulinegyed, a közlekedési reform, de akár válságból való kilábalás programja.

Az első magyar közösségi gyűlés tehát kísérlet egy másfajta demokráciára és mint ilyen, figyelmet érdemel, tanulni kell belőle, helyén kell kezelni. Joggal vethető fel, hogy egy olyan országban, ahol az önigazgatásnak és a civil gyűléseknek nincs olyan hagyománya, mint az angolszász világban, mindez mennyire lehet szerves része a közéletnek. Az viszont egyenesen ijesztő, hogy a kormánypárti sajtóban már a gyűlés előtt olyan "szeánszként" írtak az eseményről, ahol "irányítják a laikus, több esetben csak pénzért résztvevő statisztákat". A két hétvégét közügyekre áldozó résztvevőknek adott 40 ezer forintos díjazását kifogásoló cikk fakadhatna ismerethiányból, ami ellen az athéni népgyűlés, vagy egyes mai közfunkciók díjazása érvként felhozható. De megvezetett emberekként beszélni a résztvevőkről a demokrácia mély megvetését tükrözi, ami sajnos nem tekinthető egyedi esetnek. Az ilyen írások üzenete egyértelmű: ne foglalkozz közügyekkel, még helyi szinten sem! Persze a demokratikus szellem megerősödése nem várható egyetlen ilyen próbálkozásról, de az idézett írás is mutatja, hogy szükség van az ilyen, a hétköznapi politikaképünket felrúgó kísérletekre. Következetes munkával ki kell vívni, hogy a közösségi részvétel csatornáira egyetlen oldalról se tekintsenek "szeánszként", hanem csakis úgy, mint a demokrácia természetes alkotórésze, akár a választás, az átlátható működés vagy az egyenlő jogok. Ha ezek a kritikák a levegőben maradnak, a részvételiség sem lesz több egyszerű lózungnál.

További, részvételiséggel kapcsolatos bejegyzéseink

A bejegyzés címe Pataki György Bölcs „laikusok” – Társadalmi részvételi technikák a demokrácia szolgálatában c. cikkére utal. A közösségi gyűlés jelenleg még folyamatban van. Ha nyilvánosságra kerülnek az eredménye, akkor frissítjük a cikket. 

A legtöbb európai ország lakóinak valószínűleg fogalma sincs, hogyan kapcsolódik össze a szülőszoba és a boríték, nálunk azonban senkinek sem kell magyarázni az összefüggést. A Hálaadás - blogsorozatban korábban írtunk a hálapénz-rendszer kialakulásáról, a szülészeti ellátásra gyakorolt hatásairól és arról, milyen esetekben számít a hálapénz átadása és elfogadása bűncselekménynek. Ezúttal egy olyan problémát vizsgálunk, amelyre megoldási javaslatot is nyújtunk: ez a nyilvános szülészeti adatok hiánya. Milyen adatokat gyűjtenek ma a szülészetben Magyarországon, mi történik ezekkel, miért lenne szükség átláthatóságra ezen a téren - és mit lehet tenni a nagyobb átláthatóságért?

A szülészeti adatok elérhetetlensége azért különösen érdekes a mai Magyarországon, mert a szülészeti adatgyűjtésnek kifejezetten nagy hagyománya van hazánkban. A világon először Tauffer Vilmos, magyar orvos kezdett szisztematikus adatgyűjtésbe a XIX. század végén. Ennek ellenére a XX. századfordulója óta egyre fejlődő, a ‘30-as évek óta egységesített adatszolgáltatás eredményeit csak egy igen szűk réteg tudja behatóbban tanulmányozni. A szülészeti adatgyűjtés a múlt században több változáson is átesett, módosult a felmérésben szereplő adatok köre és az ezeket kezelő intézmények is többször cserélődtek. Ma három helyen, az ÁEEK-nél (Állami Egészségügyi Ellátó Központ), a NEAK-nál (Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő) és a KSH-nál (Központi Statisztikai Hivatal) gyűjtik a szóbanforgó adatokat. Mindhárom intézmény más célból és más fókusszal gyűjt információt, az adatlapok között vannak átfedések is, ez az elemzések érvényességének vizsgálata miatt szerencsés, hiszen így összevethetőek az azonos adatsorok (1, 2 ).

A Modern Városok Programot fél évtizede a megyei jogú városok egyedülálló, több ezer milliárdos fejlesztéseként harangoztak be és sajtóképes Orbán-látogatásokkal is megtámogatták. Később hosszas levelezésünk nyomán a kormany.hu-ra is felkerültek a támogatói okiratok és azok módosításai. Most, hogy számos vidéki nagyváros élén új, ellenzéki vezetés áll, a Programért pedig új szereplő, Gyopáros Alpár felel, kíváncsiak voltunk, milyen ütemben váltódnak konkrét fejlesztésekre az orbáni ígéretek. A Miniszterelnökségtől ezúttal részletes választ kaptunk.

270 jóváhagyott projektelem: 31 megvalósult (11%), 56 részlegesen megvalósult (21%), 183 még nem valósult meg (68%). Röviden így summázható a Modern Városok Program (MVP) előrehaladása. 

A minisztériumokkal április óta tartó, kitartó levelezésünk nyomán végre kiderült, melyik miniszter adott közbeszerzés alóli mentességet a koronavírus elleni védekezéshez kapcsolódó beszerzéseknek. A fürkészést és portyázást irányító Szijjártó Péter külügyminiszter volt az, aki a veszélyhelyzet idején ezekről döntött, ráadásul 100 esetben saját minisztériuma beszerzéseit is mentesítette.

Orbán Viktortól nem lehet kérdezni - adatigényléssel sem

A koronajárvány miatti veszélyhelyzet idején naponta érkeztek hírek arról, hogyan szerez be a kormány “fürkészei és portyázói révén” egészségügyi eszközöket, döntően Kínából. Nagy beszerzők voltak még az egészségügyi intézmények és az önkormányzatok is. A maszkok és lélegeztetőgépek darabszámát élénk figyelem övezte: Orbán Viktor miniszterelnök személyesen látogatott el a Külügyminisztériumba, ahol az operatív helyiségben a fehér táblára tollal voltak felírva a remélt mennyiségek. Többek közt ezek lehettek azok az állami beszerzések, amelyeket a veszélyhelyzetre hivatkozva az eredeti közbeszerzési szabályokat megkerülve folytattak le. Habár felvethető, hogy az erőteljes politikai nyomás és a centralizált, kézi vezérelt, szakértők helyett káderekre alapozó kormányzati működés túltermelte ezeket az eszközöket, miközben minőségi problémák is akadtak, azzal nem érdemes vitatkozni, hogy a járványhelyzet (és különösképp a nélkülözhetetlennek tűnő kínai eszközök gyors megszerzése) indokolhatta a közbeszerzési szabályok valamifajta lazítását. Ugyanakkor, mivel közpénzek elköltéséről van szó, a nyilvánosságot ezen beszerzések esetén is biztosítani kellene, annál is inkább, mert az eddig megismert tételek komoly anomáliákat rejtenek. Tudható például, hogy a Külügy közel 240 milliárdból sokkal drágábban vett lélegeztetőgépeket, mint egy állami egészségügyi háttérintézmény.

Hosszú és komoly türelmet igénylő folyamat volt, amelynek eredményeként a június 18-án véget ért veszélyhelyzet idején mentesített közbeszerzésekről információhoz jutottunk. A közérdekű adatok megismerhetőségének “22-es csapdája”, amikor nem lehet pontosan tudni, melyik állami szerv kezeli a megismerni kívánt adatokat. Ez történt a mostani esetben is.

A Kormány 48/2020. (III. 19.) Korm.rendelet 4. § szerint: a közbeszerzésekről szóló törvény szerinti ajánlatkérő jogosult a koronavírus elleni védekezéssel közvetlenül összefüggő vagy a védekezést irányító állami szervek, védekezést irányító csoportok hatékony működését szolgáló beszerzését (= a koronavírus elleni védekezéssel összefüggő beszerzés) a Kormány veszélyhelyzet elhárításáért felelős tagjának [a Miniszterelnök] egyedi mentesítése alapján a közbeszerzési és beszerzési szabályoktól eltérő módon is megvalósítani. A mentesítési kérelemről a Kormány veszélyhelyzet elhárításáért felelős tagja soron kívül dönt. A Kormány veszélyhelyzet elhárításáért felelős tagja [a Miniszterelnök] a Kormány másik tagjára delegálhatja a mentesítési kérelemről való döntési jogkörét.

A mentesítéssel az ajánlatkérő a beszerzést közbeszerzési eljárás vagy egyéb beszerzési eljárás lefolytatása nélkül az értékhatár (Kbt. 15. § (1)) elérése vagy meghaladása esetén jogosult megvalósítani, lehetőség szerint három ajánlat bekérésével, kivéve kivételes sürgősség esetén, amely esetben egy adott gazdasági szereplő közvetlenül is felhívható ajánlattételre. Meg kell vizsgálni, hogy a beszerzés nem fed-e át központosított más beszerzéssel, nem foglalható-e bele már meglévő keretmegállapodásba. Az adatlapon, amelyen kérelmezni kell a mentesítést, részletesen indokolni kell a beszerzési igényt, és ki kell térni a beszerzés elmaradásának várható következményeire. Összességében tehát Uniós engedéllyel igen széles, de mégsem teljesen önkényes, az EU-s forrásokra eleve nem alkalmazható mozgástér nyílt az ajánlatkérő állami szervek számára (bővebben erről itt). Mi pedig szerettük volna megtudni, hogy milyen beszerzések valósultak meg így (volt-e köztük olyan, ami neccesen függ össze a COVID-19 elleni védekezéssel), illetve mekkora összeget érintett mindez, ezért adatot igényeltünk.

A rendelet fényében a mentesítésekről vagy a miniszterelnök, vagy egy általa kijelölt kormánytag dönt. A gond viszont az, hogy a miniszterelnök közvetlen döntéseiről nagyon nehéz információt szerezni, mivel a Kormányszóvivő, illetve Havasi Bertalan Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár sem volt a segítségünkre: kérdéseinkre nem válaszoltak. Személyesen adatigénylést Orbán Viktornak nem küldhetünk, a minisztériumi struktúrában pedig nem egyértelmű, mely minisztériumhoz kell fordulni, ha közvetlenül Orbán döntéseire vagyunk kíváncsiak. Először a Miniszterelnökséghez fordultunk, mely azért tűnt jó választásnak, mert a Közbeszerzési Hatósággal ők leveleztek a COVID-közbeszerzések ügyében. Arra voltunk kíváncsiak, a miniszterelnök vagy más miniszter dönt a mentesítési kérelmekről. Illetve kértük, bocsássák rendelkezésünkre a kormányrendelet elfogadásától a mentesítési kérelmek listáját, amely tartalmazza azok benyújtóját, az egyes beszerzések tárgyát és értékét, továbbá, hogy azokat jóváhagyták-e.

A Miniszterelnökség 30 napot is meghaladva a "ki dönt?" kérdésre szó szerint megismételte a fenti jogszabályi rendelkezést, a mentességek listáját pedig nem adta ki arra hivatkozva, hogy nem minősül adatkezelőnek. Azt, hogy pontosan ki az adatgazda, nem árulta el. Ekkor május eleje volt. Hasonló tartalmú adatigénylést küldünk a Miniszterelnöki Kabinetirodának (őket tünteti fel Orbán munkáltatójaként), de tőlük sem kaptunk se választ, se érdemi eligazítást. A további szóba jöhető minisztériumok közül a Belügyminisztérium - félreértve a kérdést - elárulta nekünk, hogy ő maga milyen mentesítést kért (az egészségügyi reform kapcsán bízta meg közbeszerzési eljárás nélkül a BCG tanácsadócéget), az EMMI pedig azt közölte, nem illetékes.

Augusztus 7-én, jóval a törvényes határidő után a Külügyminisztérium fedte fel Mr. X-et: Szijjártó Péter külügyminiszter volt az, akinek Orbán a mentesítésekről való döntés feladatát delegálta. Nehezen magyarázható logikával azonban csak a Külügyminisztérium saját eljárásaival kapcsolatos mentesítési kérelmeinek kapcsán tekinti magát adatgazdának, hiába bírálta el Szijjártó a teljes állami szektor ÖSSZES közbeszerzés alóli mentesítési kérelmét. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha meg akarjuk tudni, mely beszerzések kerülték ki a közbeszerzési törvényben meghatározott eljárást, akkor egyenként az összes beszerzőnél kérdezősködünk kell, noha ezek a mentesítési kérelmek mind megfordultak a külügyminiszter előtt is. Ez szinte lehetetlen, hiszen nincsen nyilvános lista arról, kik azok az állami szervek, akik mentesítést kértek a közbeszerzéseikre, de több száz ilyen intézmény létezhet. Ez ugyanakkor a Külügy álláspontja, amit a K-Monitor vitat, nem lenne meglepő, ha az ügy a bíróság, vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság előtt kötne ki. A Külügy ugyanakkor elküldte nekünk saját mentesített közbeszerzéseinek listáját, amiből összesen 100 beszerzés látszik, közte pl. a Wizzair szállításai, illetve számos, a sajtóban már korábban megnevezett cég, amelyek egészségügyi eszközöket szállítottak. Ez tárgy és összeg híján ugyanakkor továbbra sem teremt átláthatóságot a 300 milliárdos lélegeztetőgép és egyéb védőeszköz-beszerzések területén, ezért további adatigénylésekre lesz szükség, hogy végre kiderüljön, pontosan mit, mennyiért és milyen eljárásban szereztek be a Szijjártó által irányított (és általa mentesített) fürkészek és portyázók.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium döntési listája a mentesített közbeszerzésekben érintett cégek nevével és a velük kapcsolatban meghozott mentesítő döntések számával itt böngészhető: