Cikksorozatunk korábbi részeiben szakértői interjúk alapján vizsgáltuk, milyen jogi és gyakorlati akadályok nehezítik a bűncselekményekből származó vagyon visszaszerzését Magyarországon. A vagyonvisszaszerzés a büntetőeljárás azon eleme, amelynek célja nem az elkövető felelősségre vonása, hanem a bűncselekményből származó vagyon felkutatása és elvonása — attól függetlenül, hogy az adott vagyon éppen kinek a kezében van. Ez egy többszakaszos folyamat: a vagyon azonosításától és felkutatásától a biztosításán (lefoglalás, zár alá vétel) át egészen a végleges elvonásig (elkobzás, vagyonelkobzás). 2018 óta ez a büntetőeljárás kifejezett alapfeladata, nem csupán másodlagos, az elkövető megbüntetése mellett esetlegesen elvégzett tevékenység.

Ebben a bejegyzésben a számokra fókuszálunk: közérdekű adatigényléseink és a hivatalos évkönyvek adatai alapján elemezzük a 2018 és 2025 közötti időszakot. Fontos egy dolgot előre tisztázni: hamarosan az Országgyűlés elé kerülhet a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalról (NVVH) szóló törvényt. Ez egy új, a kormánytól függetlenül működő, kizárólag az Országgyűlésnek felelős szerv, amelynek elsődleges feladata kifejezetten a közvagyont (állami és önkormányzati vagyont) érintő, feltételezett visszaélések feltárása és a jogellenesen kikerült vagyon visszaszerzése lesz. Ez egy más, részben szűkebb  hatáskör, mint amit ez a poszt tárgyal: az NVVH semmiképp azonos az alább bemutatott Vagyon-visszaszerzési Hivatallal (VVH), amely az általános, nem kifejezetten közvagyoni bűnügyi vagyonvisszaszerzésért felel (kábítószer-kereskedelem, korrupció, csalás és más vagyont generáló bűncselekmények is ide tartozhatnak). 

Az adatok

Három, egymástól független forrásból származnak az adatok.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) saját, teljes rendőrségi szervezetre kiterjedő nyilvántartása (NOVA-Kajtár), amely minden olyan ügyet összeszámol, amelyben bűncselekmény miatt bármilyen vagyoni kényszerintézkedésre sor került:

A NAV évkönyveiből és statisztikáiból az alábbi adatok váltak ismertté (a „biztosított vagyon” alatt az adott évben elrendelt lefoglalást, zár alá vételt és az akkor teljesített önkéntes megtérítést is érteni kell):

Harmadik forrásunk a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatalától (VVH) származik — attól a szervtől, amelynek a Be. 353. § (2) bekezdése alapján hatásköre a szűken vett, jogi értelemben vett vagyonvisszaszerzési eljárás lefolytatása:

Mit mérnek valójában ezek a számok?

Mielőtt a tendenciákra rátérnénk, érdemes tisztázni, mit néznek meg egyáltalán az adatsorok.

A vagyonvisszaszerzéssel kapcsolatos adatokat Magyarországon legalább négy különböző szervezet vezeti párhuzamosan, egymástól nagyrészt függetlenül: a rendőrség helyi és megyei szervei, a NAV nyomozó szervei, az ügyészségi nyomozó szervek, és a VVH. Ezen felül létezik egy ötödik, „hivatalos” adatforrás is: az Egységes Nyomozó Hatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika (ENyÜBS), amely azonban  követő jellegű rendszer: az adatokat nem a bűncselekmény elkövetésének vagy a kényszerintézkedés elrendelésének időpontjában, hanem az ügyészségi feldolgozás időpontjában rögzíti. Ez azt jelenti, hogy egy adott év ENyÜBS-adatai valójában korábbi évek eljárásainak lezárását tükrözik, nem az adott év tényleges tevékenységét.

Ehhez kapcsolódik, hogy a vagyonvisszaszerzési tevékenység nem önmagában létezik, hanem mindig egy másik, ún. alapeljáráshoz kapcsolódik: ahhoz a nyomozáshoz, amely magának a bűncselekménynek — jellemzően kábítószer-kereskedelemnek, korrupciónak, csalásnak, sikkasztásnak — a felderítésére és bizonyítására irányul, amit — hatáskör függvényében — a rendőrség, a NAV vagy az ügyészség végez. A vagyonvisszaszerzés elméletileg ezzel párhuzamosan fut, a nemzetközi szakirodalom ezért „párhuzamos pénzügyi nyomozásnak” nevezi: nem a tényállás tisztázása a célja, hanem kizárólag a bűncselekményből eredő vagyon felkutatása és biztosítása.

Ez azért fontos itt, mert a VVH-tól kapott fenti adatsor kizárólag azt méri, hogy a Be. 353. § (2) szerinti eljárásokban mennyi, az elkövetőktől elvonható vagyont sikerült biztosítani. Nem azt mutatja meg, mennyi kár keletkezett az adott bűncselekményekkel, és nem azt sem, hogy a sértettek mekkora hányadhoz jutottak vissza — ezekről a kármegtérülésről szóló, külön statisztika (és a hozzá kapcsolódó polgári jogi igények) adnának képet, amelyeket a rendőrség és a VVH nyilvántartásai nem tudnak megbízhatóan, egységesen mérni. A Be. 353. § (2) bekezdése szerint azonban a VVH bevonása nem kötelező: az ügyészség vagy a nyomozó hatóság megkeresésére vehet részt a vagyonfelderítésben — vagyis az alapügyben eljáró szerv dönti el, hogy egyáltalán bevonja-e. 2018-tól egy kétszintű rendszer is kiépült: az egyszerűbb ügyekben a helyi/megyei nyomozó hatóságok (és a NAV, az ügyészség) saját maguk is végezhetnek vagyonfelderítést, önálló, VVH-n kívüli egységekkel. A VVH-hoz jellemzően csak a speciális szaktudást igénylő ügyeket terjesztik fel.

Ez azt jelenti, hogy a fenti VVH-adatsor nem fedi le a teljes hazai vagyonvisszaszerzési tevékenységet — csak azt a részét, amelyben a VVH-t ténylegesen bevonták. Ha egy alapügyben eljáró hatóság maga is el tudja végezni a vagyonfelderítést, az az ő saját statisztikájában jelenik meg, nem a VVH-éban.

Ez a bizonytalanság a NAV-hoz kapcsolódó adatoknál igazolhatóvá is válik. A NAV saját évkönyvi adatai ugyanis fontos ellenpróbát adnak: miközben a VVH nyilvántartásában 2021 óta minden évben nulla, kifejezetten NAV-alapeljáráshoz kötődő vagyonvisszaszerzési eljárás szerepel, a NAV saját, évkönyveiben közölt „biztosított vagyon” összege ugyanebben az időszakban folyamatosan, sőt gyorsulva nőtt: 78 milliárd forintról (2021) 130,8 milliárd forintra (2025) — vagyis több mint 67 százalékkal. Ha a NAV ténylegesen leállt volna a vagyon biztosításával kapcsolatos tevékenységével, ennek az összegnek csökkennie kellene, nem majdnem megduplázódnia. 

Ehhez társul, hogy nincs egységes jogszabályi előírás arra vonatkozóan, milyen tartalommal, milyen fogalmi bontásban kell ezeket az adatokat vezetni. Az egyik korábbi posztunkban idézett szakértői vélemény szerint enélkül a hatóság hajlamos a számára kedvező adatokat kidomborítani. Ennek nyoma a fenti ORFK-táblázatban is tetten érhető: 2018–2020 között a „bűnösen szerzett vagyon” nem is szerepel önálló sorként (a kárban van elszámolva).

Tendenciák

1. 2025 törésnek tűnik. A 2020 óta 27 és 81 között ingadozó éves eljárásszám 2025-ben 31-re esett — ez a valaha mért második legalacsonyabb érték, csak a COVID-időszak (2020–2021) mélypontjánál magasabb. A VVH teljes portfóliójának biztosított vagyona egy év alatt majdnem a felére csökkent: 13,70 milliárd forintról 6,83 milliárdra. Hasonló  visszaesés az ORFK tág, teljes rendőrségi adatsorában is látszik — a NAV évkönyvi adataiban azonban nem: ott 2025 a vizsgált időszak legjobb éve.
2. A NAV öt éve gyakorlatilag hiányzik a VVH-n keresztül vezetett eljárásokból. A NAV alapeljárásaihoz kapcsolódó, VVH által lefolytatott vagyonvisszaszerzési eljárások száma folyamatosan csökkent — 18 (2018), 16 (2019), 2 (2020) —, majd 2021-től minden egyes évben nulla lett, egészen 2025-ig. A VVH ezt saját dokumentumában rendszerszintű hibaként nevezi meg — ugyanakkor, mint fentebb bemutattuk, a NAV saját évkönyvi adatai inkább arra utalnak, hogy a NAV egyre inkább saját hatáskörben, VVH-megkeresés nélkül végzi a vagyonfelderítést, nem pedig arra, hogy ez a tevékenység ténylegesen megszűnt volna.
3. Súlypontáthelyeződés a gazdasági bűnözésről a kábítószer-bűnözésre.

A VVH adataiban a gazdasági bűnözéshez köthető ügyek aránya 2018 és 2022 között 49 százalékról 4 százalékra zuhant. 2025-ben a korrupciós ügyek aránya (35%) a valaha mért legmagasabbak egyike — ez érdemi elmozdulás lehet, de a nagyon alacsony abszolút esetszám (31 ügy) miatt egy-két eset is jelentősen mozgatja az arányokat.

4. Csökken az egy eljárásra jutó biztosított vagyon. 2018-ban egy vagyonvisszaszerzési eljárásra átlagosan mintegy 90 millió forint biztosított vagyon jutott, 2019-ben és 2024-ben ez 30 millió forint körülire esett vissza — a köztes években pedig ismét magasabb volt. A mintázat nem monoton, de a visszatérő alacsony fajlagos érték arra utalhat, hogy a szűk értelemben vett eljárás alá egyre inkább kisebb tételek kerülnek.
5. Nemzetközi vagyonfelderítés: több ügy, kevesebb azonosított vagyon. 2024-ről 2025-re az ügyszám 18 százalékkal nőtt (203-ról 239-re), az azonosított vagyonelemek értéke viszont 35 százalékkal csökkent (4,1 milliárdról 2,67 milliárd forintra).

Amit a számok önmagukban nem mondanak el

Ezek a tendenciák — a NAV VVH-n keresztüli eltűnése, a gazdasági bűnözés súlyvesztése, a csökkenő fajlagos vagyonérték, a nemzetközi olló-effektus, a 2025-ös törés — mind rendszerszintű mintázatok, amelyekre a puszta statisztika nem ad magyarázatot. Korábbi, szakértői interjúkra épülő posztunkban ugyanakkor pontosan ezekre a jelenségekre kaptunk konkrét, gyakorlati okokra visszavezethető válaszokat: a bonyolult gazdasági és korrupciós ügyek bizonyítási nehézségeire, a vagyonkezelés intézményének hiányára, valamint a nemzetközi együttműködés töredezettségére és önkéntes jellegére.

Az Európai Parlament és a Tanács 2024/1260 irányelve 2026 novemberéig egységes, uniós szintű statisztikai nyilvántartás bevezetésére kötelezi a tagállamokat — ez a vagyonvisszaszerzés eredményességének évek óta hiányzó, megbízható mérőeszközét adhatná meg, feltéve, hogy a hazai jogalkotás nem szelektíven ülteti át az irányelv rendelkezéseit.

Az elemzés alapja: az ORFK Hivatalának és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatalának közérdekű adatigénylésre adott válaszai, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal évkönyvei, valamint a Korrupcióellenes Munkacsoport adatkéréseire adott tájékoztatás.

Ez a tevékenység a Transatlantic Foundation PROTEUS projektjének támogatásával, az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg.