A kormányzati kommunikáció visszatérő agyréme a civil szervezetek befolyásolási kísérleteivel való riogatás, amit mostanában áltudományos Századvég-tanulmányok is "kimutattak". A kormány szándéka egyszerű: kell egy ellenfél, aki ellen harcolni lehet, és miközben megvédik az országot, addig sem a valós problémáktól hangos a közélet. A most leügynöközött szervezetek már évek óta kérik a döntéshozatal befolyásolásának átláthatóvá tételét, eredménytelenül. A szabályok finomhangolásával milliárdokat keresők helyett azokon csattanna az ostor, akik bele mertek szólni a nagyok játékába. 

Egyébként pont a Fidesz szüntette meg 2010-ben az első hazai lobbitörvényt, pedig teljesen jogos igény, hogy aki bármilyen célból befolyásolni próbálja a politikát, az tegye ezt átlátható módon. Derüljön ki: ki finanszírozza, és kit milyen ügyben környékezett meg, legyen szó civilről vagy hivatásos lobbistáról! 2012-ben pont a most kritizált civilek kérték a kormányt a lobbiszabályok rendbetételére. A jelenlegi, ex lex helyzetben a döntéshozó fenntartja magának a jogot, hogy eldöntse, suttyomban milyen ajánlatokat hallgat meg. A Századvég tanulmányában is említett K-Monitor rendre felszólal azért, hogy szülessenek megfelelő lobbiszabályok, nem csak Magyarországon, de az EU-ban is. Tagjai vagyünk egy átlátható EU-s lobbizást sürgető együttműködésnek, és regisztráltunk az EU átláthatósági regiszterében is, hiszen előfordul, hogy véleményt nyilvánítunk EU-s jogszabályokról, legutóbb például az EU-s közbeszerzési formanyomtatványokról.

Nézzünk két példát az elmúlt 8 év történetéből, ami a lobbiszabályozás – illetve a szabályozás hiányának – valódi visszásságaira mutat rá. Még 2007-ben Szanyi Tibor állítólag komolyan érvelt szocialista párttársainak amellett, hogy tegyék törvényileg lehetővé az OMV tulajdonszerzését a MOL-ban, és végül a frakcióból egyedüliként, nemmel is szavazott az ezt kizáró lex Molra. Csak 2011-ben kényszerült magyarázkodásra, amikor nyilvánosságra kerültek az UD Zrt.-s hangfelvételek. Tóth János, a biztonsági cég vezetője többek között arról beszélt kollégájával, hogy a szocialista képviselőt az OMV vezetői személyesen környékezték meg a lex Mol visszavonása miatt. Szanyi persze cáfolta az érintettségét, ám a frakcióból kiszavazás valószínűtlenségén túl ma sincs semmilyen garancia arra, hogy az ilyen akciók nem ismétlődnek meg. 

A Fidesszel kapcsolatban is számtalanszor felmerült, hogy kifejezetten bizonyos érdekcsoportoknak kedvezve készítik elő a törvényjavaslatokat, ennek talán a legordítóbb példája az volt, amikor napnál is világosabban kiderült, hogy a trafiktörvény egy, az uniónak elküldött változatát nemcsak, hogy Sánta János, a Continental Dohányipari Zrt. vezérigazgatója sugalmazta, hanem egyenesen az ő számítógépén írták. Lázár János egyébként nem is tagadta a befolyást, sőt úgy fogalmazott, hogy “eredetileg is azt szerette volna, hogy a jogszabály megalkotásában legyen szerepe a Continentalnak”.

614 további lobbi-eset a K-Monitor sajtóadatbázisában

Ezekkel az esetekkel az a probléma, hogy egy cégtől vagy egy érdekérvényesítő csoporttól természetesen nem várható el, hogy saját profitjuk vagy jól felfogott céljaik helyett a közösség egészének szükségleteit helyezzék előtérbe, és a közérdek komolyan sérülhet, ha a jogszabályok csak a partikuláris igényeket szolgálják ki. A lobbizás szabályozása azonban megoldás lehet az efféle korrupciógyanús befolyásolási kísérletek megakadályozására. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban és Kanadában is már évtizedek óta regisztrálják a lobbistákat, és a lobbitevékenységről is kötelező rendszeresen beszámolni. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy míg az Európai Bizottságnál és az Európai Parlamentnél létezik a lobbiszabályozás, ám tagállami szinten kevésbé jellemző az érdekérvényesítő tevékenység jogszabályi szintű rendezése, és természetesen az egyes jogszabályok részletességükben, a rendelkezések szigorúságában, szankciókban és végrehajthatóságukban is jelentősen különböznek egymástól.

A Magyarországon 2006 és 2010 között érvényben levő lobbitörvény például előre mutatónak számított abból a szempontól, hogy a lobbisták regisztrációját és a lobbitevékenység nyilvántartását is szabályozta, mégis betarthatatlannak bizonyult és – az államigazgatási, az üzleti és az antikorrupciós szektor kivételesen egyhangú véleménye szerint – nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket . Épp ezért nem is követte különösebb zokszó, amikor 2010-ben a Fidesz-kormány hatályon kívül helyezte a törvényt.

Sokkal komolyabb probléma, hogy az így keletkezett űrt a kormánypártok nem töltötték ki, a nagyobb üzleti szereplőkkel kötött stratégiai megállapodások ugyanis aligha alkalmasak arra, hogy kiszűrjék a káros befolyásolási kísérleteket, sőt! Sajnos ez hatványozottan igaz a 2013-ban életbe lépett, az érdekérvényesítők fogadásának rendjét szabályozó kormányrendeletre, amely olyannyira nem sikerült ambiciózusra, hogy mintegy 6(!) mondatban le is tudja a komplett lobbiszabályozást, és mindössze azt a nem túl nehezen megkerülhető szabályt tartalmazza, hogy az államigazgatási szervek dolgozói csak felettesük tájékoztatása mellett találkozhatnak lobbistákkal. 

Már 2014-ben megírtuk, hogy az ilyen tapasztalatokból okulva különösen fontos lenne nálunk, hogy a szankciók ne csak a lobbistákra, hanem a mögöttük álló gazdasági és civil szereplőkre, illetve a közigazgatási szervekre is kiterjedjenek. Elengedhetetlen volna az érdekérvényesítők adatbázisának újbóli bevezetése, és a beszámolási kötelezettség megteremtése – de úgy, hogy ez ne teremtsen túlzott adminisztrációs terheket. A jogalkotás átláthatóságát segíthetné, ha elérhető és nyilvános lenne egy komolyan vehető jogalkotási terv, amely a jogszabály alkotásokhoz érdemi konzultációs időt és teret is rendel. Nehéz ilyet elképzelni, amikor a jogszabálytervezetek jelentős része nem a minisztériumokban, az érintettekkel folytatott szabályozott egyeztetések során készül, hanem kormánypárti képviselők fiókjából kerül elő, és egyéni vagy pártérdekeket szolgáló ad-hoc szabályokat teremt.

A kormánynak minden lehetősége megvolt az elmúlt 7 évben, hogy jól működő lobbiszabályozást alkosson, de ez valójában nem érdeke (ahogy egy normális vagyonnyilatkozati rendszer megteremtése sem), hiszen akkor átláthatóbban, számonkérhetőbben kellene működnie. A civil befolyásolás mantrája nem más, mint gumicsont, ami azt szolgálja, hogy a kormány munkáját ellenőrző szervezeteket lejárassa. A cél: ne maradjon senki, aki például az itt leírtakat egyáltalán felveti?

Szöveg: Léderer Sándor, fotó: House of Cards